Mit jelent a babarát térköves kert? Először is azt, hogy biztonságos a térkövezett kert az első lépéseit még bizonytalanul megtevő baba számára is. Mikor biztonságos azonban a kert a babának is?

Amikor a kisbaba megszületik, akkor mindenki örül neki a családban. A kis jövevény érkezése azonban megváltoztatja a család addig életét. Ami korábban teljesen jó volt a felnőtteknek, az a babának már nem lesz biztonságos változtatások nélkül.

Nemcsak a család időbeosztása és mindennapi elfoglaltságai változnak meg a baba születésével, hanem a lakás és a kert berendezésének is változni kell.

térkő járda burkolat

Leier Taverna térkő járda burkolat

Az a térkövezett járda, ami eddig biztonságos járást biztosított a felnőtteknek a kertben, az első lépéseit nemsokára megtevő babának nem biztos, hogy teljesen biztonságos lesz.

Hogyan lehet biztonságosabb a térkövezett út vagy járda a kertben?

Szerencsére nem a baba születésének pillanatában van azonnal szükség a kert biztonságossá alakítására. Amíg a gyerek nem áll fel, és nem teszi meg az első lépéseit, addig a kert kialakítása nem jelent veszélyt a számára. A gyerek felállásáig ezért bőven van idő kigondolni és megcsinálni azokat a változtatásokat a kertben, ami bababaráttá alakítja át a korábban felnőttekre méretezett és kialakított kertet a térkő burkolatával.

A térkő burkolat nem jelent veszélyt a gyerekre addig, amíg sétál rajta, és nem esik el. Erre azonban a mostanában felálló és bizonytalanul járó kisgyereknél semmi garancia nincs. Ezért érdemes a térkő burkolatra gumilap burkolatot rakni. Az a jó, ha a gumilap a burkolat szegélyét is takarja, mert a burkolat kiálló szegélye még veszélyesebb lehet az eleső gyerekre. A térkő burkolaton ugyanis az eleső gyerek „csak” megüti magát, és megsebesíti a térdét, kezét. A burkolat kiálló szegélye azonban sokkal veszélyesebben is felsértheti a gyerek bőrét, és még jobban megütheti magát, ha teljes testsúlyával ráesik véletlenül a kiálló beton szegélyre.

Amikor a gyerek elindul a kertben, akkor fontos, hogy ne leselkedjenek rá veszélyek. Ezért arra is figyelni kell, hogy mérgező növények ne legyenek. A gyerek ugyanis szeret mindent megérinteni, megfogni. Emellett még le is szakít dolgokat, és szájába veszi, amit a kertben talál. Ezért figyeljen arra, hogy mérgező növény ne legyen a kertben. A gyerek ugyanis könnyen letépheti és megrághatja.

A mérgező növények mellett a tüskés kaktuszok és egyéb szúrós növények is veszélyesek a gyerekre. Mindent szeret megfogni, megérinteni, és ezért könnyen megszúrhatja magát ezekkel a szúrós növényekkel.

A mérgező növények mellett azok a kertben tárolt vagy felejtett szerszámok és egyéb tárgyak is veszélyesek lehetnek, amiben a játszás, rohangálás közben eleshet, vagy pedig más módon sérülést okozhat. Ezért is fontos a hulladékok összegyűjtése után azok elszállítása is.

Különösen fontos az, hogy a vízóra leolvasó akna és a szennyvízakna biztonságosan le legyen zárva a kertben. Ez nemcsak azt jelenti, hogy be vannak fedve az aknák, hanem azt is, hogy a mindent kipróbálni és felfedezni akaró gyerek ne is tudja kinyitni az akna fedelét.

A kert biztonságáról való gondoskodás után érdemes a kertet érdekessé, izgalmassá alakítani, ahol felfedezni váró kalandok is várják a környezetével ismerkedő, és mindenre rácsodálkozó gyereket.

Amikor a gyerek kalandokat keres, akkor őt nem a rendezett tisztaság érdekli, hanem a felfedezni váró kalandok. A gondosan ápolt, és takarosan rendben tartott gyep és szépen lenyírt sövény a gyereket nem fogja lázba hozni.

A rendezett kiszámíthatóság helyett sokkal izgalmasabb felfedezni a kacskaringós ösvények mellett megbúvó érdekes kis csodákat. Az egyenes ösvény helyett sokkal jobban fog örülni a rejtett zugoknak.

Az is felkeltheti az érdeklődését, ha a veteményeskert és virágoskert gondozásában segíthet a felnőtteknek. Amikor már nagyobb lesz, akkor a palánták elültetését és locsolását biztos élvezni fogja.