A jó idő beköszöntével hamarosan ki tud ülni majd a szabadba a teraszra is. Persze csak akkor, ha családi házának van terasza. Egy terasz építése azonban utólagosan sem olyan ördöngősen nagy dolog családi házához.

Ha pedig már van az otthonából kilépve egy terasz, akkor a terasz beépítésén lehet érdemes elgondolkodni.

Persze nemcsak családi háza építésekor fontos, hogy az építkezéskor stabil alapokra építsen. A terasznál is fontos, hogy stabil alapra épüljön. Mivel a teraszt a házából kilépve építi, ezért fontos, hogy ugyanolyan magasságú legyen a terasz otthonával, és együtt is mozogjon vele.

Ezért a készülő teraszt mindenképp érdemes stabil betonvas szerkezettel összekötni a ház alapjával.

Az is fontos szempont, hogy a készülő terasz magassága pontosan olyan legyen, mint a ház szintje. Így kényelmesen ki tud lépni a házból a teraszra, és a visszajutás is ugyanilyen kényelmesen megoldható lesz a teraszajtón át.

A terasz stabil alapja mellett már a tervezéskor gondoljon a terasz berendezésére és a tetőszerkezet megoldására. Ha pedig nyitott, tető nélküli teraszt épít, akkor arra számítson, hogy az időjárás viszontagságának mindig ki lesz téve, amikor ki szeretne ülni a teraszra. Ez persze jó időben, májustól szeptemberig nem okoz olyan nagy gondot akkor, ha éppen nem esik. Azonban októbertől áprilisig nincs olyan meleg, hogy egy nyitott tető nélküli teraszra hosszabb időre kiüljenek a barátaikkal egy kellemes beszélgetésre.

Ha pedig már van teraszuk, akkor ennek a terasznak a beépítésén is érdemes elgondolkodni.

Egy tetőzettel ellátott, zárt télikertben fűtést is kialakíthat, és ezzel pedig megnövelheti családi háza hasznos alapterületét is.

Az eddig nyitott terasz zárt télikertté történő átalakításával persze otthonának bejárata átkerül a télikert falába. A korábbi bejárat pedig már „csak” egy belső téri ajtó lesz a beépített terasz és a ház többi helyisége között.

terasz beépítés ötletek

Terasz beépítés ötletek

Egy télikert építését persze nemcsak néhány ötletnek a felvetésére fogja elkezdeni majd. Érdemes a beépített teraszt is gondosan megtervezni.

  • Végiggondolni azt, hogy a korábban nyitott teraszt hogyan, milyen falakkal fogja zárttá tenni?
  • Ha könnyűszerkezetes megoldásban gondolkodik, akkor a gipszkarton vagy OSB lemez falat milyen hőszigetelő anyaggal fogja energiatakarékosabbá alakítani? Érdemes a kőzetgyapot vagy az üveggyapot szigetelés közül választani.
  • Milyen ablakok lesznek majd a télikert köré épített falon?
  • Milyen fűtést fog kialakítani a télikertben? Lehet akár egy kandalló is a teraszon. Vagy pedig az is jó megoldás lehet, hogy a nappaliban elhelyezett kandalló fűtése fogja majd melegíteni a teraszt is mégpedig a nyitott ajtón keresztül. Ennek az ajtónak télen persze csak akkor kell nyitva lenni, ha a zárttá alakított teraszra szeretnének kiülni. Persze az igazi tényleg az lenne, ha a terasznak is lenne valamilyen önállóan működtethető fűtése.
  • Vagy pedig a fából készülő könnyűszerkezetes építkezés helyett alumínium vagy más fémből fogja kialakítani a terasz falszerkezetét? És üvegablakokon át fognak gyönyörködni a téli havas tájban?
  • Az is könnyen lehet, hogy a télikertté átalakított terasz burkolatát érdemes felújítani, lecserélni, és a korábbi burkolat helyett mást lerakni.
  • A burkolatról való döntés után pedig azon is érdemes elgondolkodni, hogyan fogja berendezni a zárttá alakított teraszt? Milyen bútorokat fog elhelyezni a teraszon? Egy nagy asztalt fog elhelyezni a teraszon székekkel körülvéve? Vagy pedig a székek helyett legyen inkább egy kanapé és fotelek is? Polcok és szekrény legyen a teraszon? Akar-e majd itt dolgozni is, és akkor kell egy íróasztal is? Vagy pedig tényleg csak a pihenés helye legyen majd a beépített terasz?
  • Sokkal élőbb és szerethetőbb lesz a terasza, ha lesznek benne virágok. Ha pedig szeretne virágokat, akkor abban is dönteni kell, hogy milyen virágok legyenek majd a teraszon?
  • Személyes tárgyakkal képekkel, fotókkal és egyéb emlékekkel hogyan fogja otthonosabbá tenni a kialakított teraszt?

A terasz építését vagy pedig zárttá alakítását persze a vágyaikon és álmaikon túl az anyagi lehetőségeik is befolyásolják majd. Vagyis mennyi pénzt tudnak és mennyi pénzt szeretnének fordítani a terasz kialakítására?

Nemcsak az anyagok megvételére kell gondolni, hanem a kivitelezés munkálatai is sok pénzbe fognak kerülni. Persze attól függően, hogy milyen teraszt szeretnének kialakítani.

Persze ha szeret barkácsolni a ház körül, akkor saját maga is hozzáláthat a terasz építésével. Biztosan lassabban fog haladni, mint akkor, ha egy szakembert bízna meg a kivitelezéssel. Abban azonban biztos lehet pontosan azt a teraszt készítheti el, amit szeretne. Emellett pedig a kivitelezésre szánt pénzt is meg tudja takarítani. Elég csak a teraszépítéshez szükséges anyagok beszerzésére költeni.