Az életüket boldogan élők kertjében a belső tér megnagyobbítása, a külső és a belső tér összekapcsolása nemcsak látványosabbá, hanem élhetőbbé is teszi a kertet.

A térelválasztók a kertben, terméskövekből, természetes kövekből, mészkőlapokból is készülhetnek

  • Ez a térelválasztó lehet egyszerűen csak a kertbe lerakott mészkősor, amely csak jelzi a telek két különböző funkciójú terének határát.
  • Vagy pedig lehet egy mészkövekből rakott fal is. Akár 30-40 cm-es magasságban is, amely még mindig csak optikailag osztja ketté a teret, és nem akadályozza a szabad kilátást.
  • Az is lehetséges, hogy a két egymás mellett lévő kert között csak jelzésértékű telekhatárt jelölünk ki, és ekkor optikailag akár meg is lehet duplázni a kert méretét.
  • Ha azonban ténylegesen elválasztó falat szeretnénk a kertben, és nemcsak a telekhatáron, hanem akár magában a kerten belül is, akkor a fal lehet akár 2 méteres magasságú. Ekkor már a kilátást is lezárja, és a fal mögött intimitást is biztosít például a medencét használóknak vagy a napozóknak.

Az is jó megoldás, ha a kerten belül a két kertrészt az egységes anyaghasználat kapcsolja össze. Ezzel még a kert kisebb méretét is ellensúlyozni lehet, ha olyan kertet szeretne kialakítani, amely a tágasság érzetét kelti.

A tágasság érzetét keltheti az is, ha a kertben meglévő magas fákat kivágja, mert ezzel is a kilátást növeli.

  • Ez a megoldás kifejezetten kedvező lehet akkor, ha 1-2 magas fa kivágása a környező dombos táj felé nyitja meg a kilátást. A szép kilátáson túl ez nemcsak jól bemutatható a barátoknak, hanem még a kert értékét is növeli.
  • Ha viszont nem ez a helyzet, és a környező táj nem nyújt olyan látványt, amiért érdemes beáldozni néhány fát, akkor nem vágja ki a kertben lévő fákat, mert ezek a fák nemcsak egyedi karaktert, hanem még hűvös árnyékot is adnak a kertben. Márpedig a hűs árnyék a tűző kánikulában olyan érték, amit egy facsemete elültetésével még évekig nem élvezhet.

Egy domboldalon kialakított telken a korábban egyenletesen emelkedő domboldalt terméskőből szárazon rakott falakkal stabilizálni lehet, és több szintre lehet osztani. Egy hosszabb, nagyobb szintkülönbségű teleknél akár két támfal is épülhet a kertben. Ezzel három szintje lesz a kertnek, amely így máris sík területen jól ültethetővé, vagy pedig más kerti elemek számára jól használhatóvá válik. Kerti pihenőt vagy egy kerti medencét is sokkal praktikusabb kialakítani egy sík, mint egy lejtős területen.

Ezekben a kertekben könnyen rabul ejt a látvány. Érthető, ha a meghívott barát, ismerős belefelejtkezik a környező táj látványába, és szívesen tölt el néhány órát a kertben, miközben észre sem veszi, hogy repül az idő.

életszeretők kerti ötletek

Ha szeret a kertben foglatoskodni, akkor a virágágyások és a veteményeskert gondozása örömöt fog okozni

Ha szenvedélyes kertész a kert tulajdonosa, akkor kertészkedés közben is repül az idő, és a kerti munka még pihenteti is 1-1 fárasztó nap végén, vagy a hétvégén.

  • Ilyenkor érdemes rendszeres gondozást igénylő virágágyásokat vagy veteményes ágyásokat, esetleg még egy konyhakertet is kialakítani a kertben.
  • Igaz, hogy a konyhakert nem mindenkinek az élet élvezetéről szól, de ha Ön szeret a kertben foglalatoskodni, és jól is érzi magát közben, akkor mi ez, ha nem az élet élvezete.

A kertbe ületetett fák és bokrok, a virágok és növények változatos színvilága, az évelő növények, a rózsalugas és a virágágyások egész évben elragadó látványt nyújtanak.

Ha viszont nem szeretne a növények és virágok gondozásával foglalkozni, akkor a kert központi eleme lehet egy fürdőtó is.

  • A gyerekek a barátaikkal lelkesen ugrálhatnak a vízbe a parton kialakított stégről.
  • Azok a felnőttek pedig, akik már kinőttek a gyerekek felszabadult bolondozásából napozhatnak a tó partján, és a tóba vezető lépcsőt is használhatják, amikor meg akarnak mártózni a vízben.

Egy fürdőtóval egy olyan kertet tud kialakítani, amely a kánikulai nyári hónapokban a második nappalijuk lehet. Nappali a szabad ég alatt, ahol a család apraja-nagyja jól érezheti magát akár egyedül, akár szűk családi körben, akár egy nagyobb baráti társasággal is.

  • Vagy ezek bármelyikével. Felváltva egymás után.