Mit jelent a gyerekbarát térkövezett kert. Először is azt, hogy biztonságos a kert a gyerek számára is. Vagyis úgy van kialakítva, hogy nem érheti baleset vagy súlyosabb sérülés.

A gyerekbarát kert azonban nemcsak biztonságos. Ez még kevés a gyerekbarátsághoz. A gyerek kertszeretetéhez az is kell, hogy érdekes és izgalmas is legyen. Mert egy ilyen kertben nemcsak biztonságban van, hanem még jól is érzi magát. Nem is olyan könnyű azonban ezt megteremteni akkor, amikor korábban erre nem volt szükség.

Ugyanis ami a kertben teljesen biztonságos a felnőtteknek, korántsem jelent teljes biztonságot a gyerek számára. Mikor biztonságos a kert a gyerek számára is?

Mit tud a gyerekbarát kert?

Leginkább azt, hogy felszabadult játék biztonságos terepe a gyerek számára. Ha a gyerek a kertben mozog, akkor a felnőttnek nem kell minden pillanatban lesni minden mozdulatát, mégis állandóan szem előtt van, mert akár még az ablakon keresztül is figyelni tudja a gyerekeket a kertben.

Ha még kicsi a gyerek, és éppen most kezdett el járni, akkor ő most kezdi felfedezni a világot magának. Mindent megfog, megtapogat, ami a keze ügyébe kerül. Emellett pedig mindent a szájába is vesz. Ezért mérgező növények ne legyenek a kertben. A pici még nem tudja megkülönböztetni a növényeket. A kicsit nagyobb gyerek pedig mindenre rácsodálkozik, és mindent ki akar próbálni. Ha azt mondja neki, hogy ebből nem szabad enni, akkor ő csakazértis ki akarja majd kóstolni a „tiltott gyümölcsöt”. Ha pedig nem szól semmit egy ártalmas növényről, az még rosszabb. Ezt csak úgy tudja megelőzni, ha nincsenek a kertben a gyerekre veszélyes, mérgező növények.

Ugyanígy ne legyenek a kertben szúrós kaktuszok és egyéb olyan növények, amelyek könnyen megsérthetik a gyerek bőrét, megszúrhatják.

Az örökmozgó gyereknek nem véletlenül nagy a mozgásigénye. A gyereknek szüksége van a mozgásra, ezért bizony szeret rohangálni a kertben, lakásban. Mindenkinek jobb, ha a gyerek nem benn a négy fal között, hanem kinn a szabadban, a kertben rohangál tavasztól őszig. Addig, amíg jó idő van nemcsak egészségesebb, hanem békésebb is a gyerek kerti aktivitása.

Szaladgálni, biciklizni, labdázni sokkal jobban tud a gyerek a kertben. Emellett pedig jóval kevesebb kárt tud okozni a mindenfelé repülő eldobott labda, vagy a minden kis helyre behajtó bicikli.

leier mercato térkő burkolat

Leier Mercato térkő burkolat mogyoró színben

Egy térkővel burkolt kerti út vagy járda tökéletes hely arra, hogy jó időben a gyerek rohangáljon vagy biciklizzen a kertben. Labdázni azonban egy járdánál szélesebb területre van szükség. Ráadásul a labda utáni rohangálás sokkal jobb 2-3 másik gyerekkel együtt.

Ezért a labdázáshoz nemcsak nagyobb-szélesebb helyre van szükség, hanem a gyakori elesés veszélye miatt sokkal biztonságosabb egy füves területen, mint a kert valamilyen térkővel lerakott felületén labdázni.

A mozgás iránti igényt nemcsak a biciklizés és az állandó rohangálás jelenti, hanem a fára mászás is. Ha óvodás a gyerek, akkor még korai a fára mászás. Az iskolás korba lépő 5-6 éves gyerek már bizony szeretné kipróbálni magát a mászásban is. Már nemcsak futkározni szeret, hanem fel is szeretne mászni mindenre. Erre a kertben a legjobb lehet egy olyan fa, ami nem túl magas ahhoz, hogy nagyot essen róla a gyerek. Arra viszont mindenképp jó, hogy fejlessze a mozgását, az egyensúlyérzékét.

A mászást biztosító fa mellett zegzugos labirintust is érdemes építeni a kertben bokrokból. Vagy a sövényt is nyírhatjuk változatosan, érdekesen. A zegzugos ösvények melletti zugok tökéletes helyek lehetnek elbújni egy bújócskánál. Fogócskázni is jól fognak a gyerekek a bokrok között rohangálva. Felnőttként mi sokkal inkább a kiszámítható, rendezett, gondozott kertet szeretjük. Egy gyereknek azonban az ilyen kert nem rendezett, hanem unalmas. Ő sokkal jobban szereti az érdekes és izgalmas kertet, aminek szegletei és zugai vannak, ahova el lehet bújni a másik elől, vagy éppen fel lehet fedezni minden kis izgalmas szegletét.

A mozgás és mászás mellett a gyerekek harmadik fontos hívószava a játék. A játékot pedig a kertben egy homokozó és/vagy egy hinta biztosíthatja. A felálló, meginduló gyereknek először egy homokozóra lehet igazán szüksége. Egy olyan helyre, ahol kedvére játszhat, és építhet.

A homokozóba a gyerek kedvenc játékai mellett nemcsak egy izgalmas csúzdát alakíthat ki a gyereknek, hanem például egy fatörzset is bátran lefektethet. Ezen a fatörzsön a gyerekek sétálhatnak, egyensúlyozhatnak. A fatörzsön egyensúlyozva bizonytalan járásuk sokkal hamarabb válik biztonságossá, magabiztossá. A homok pedig egy-egy leeséskor is csillapítja majd a kisebb-nagyobb ütések súlyosságát.

A hinta majd később válik egyre kívánatosabbá. Amikor a gyerek már biztosan áll a lábán, és szeretné felfedezni a repülés élményét is. Legalábbis kicsiben. A homoknak azonban a hintánál is fontos szerepe lehet. A hinta alatti füves pázsit vagy homok kiváló ütéscsillapító is lehet akkor, ha véletlenül leesik a hintáról.

Gyerekbarát kert önállóságra nevel és felelősségérzetet ad

Játék lehet az élet a gyerek számára, ha egy kis veteményest vagy virágágyást gondozhat. Az is nagyon jó, ha ott munkálkodik Ön mellett, amikor a veteményeskertben dolgozik, vagy a virágágyást gondozza. Minden gyerek nagyon szereti kiültetni a palántákat. Persze érdemes megmutatni neki, hogyan is csinálja úgy, hogy a palánták hamar életre kelljenek a kiültetés után. Ugyanígy szeretik locsolni az elültetett palántákat. Érdemes elmagyarázni neki, hogy a locsolásra, vagyis a ő rendszeres munkájára azért van szükség, hogy az elültetett palánta felnőjön.

Ha pedig már nagyobb a gyerek, és szeretné még nagyobb önállóságra nevelni, akkor akár saját virágágyása is lehet. Amit ő gondoz. Ebben a virágágyásban ő végzi a munka nagy részét, és ő felel azért, hogy az elültetett virágok megnőjenek és virágozzanak. Ezzel is lehet felelősségtudatra, a feladatok elvégzésének fontosságára tanítani a gyereket. A játék így alakulhat át lassan, fokozatosan felelősségteljes életté a gyerek számára a gyerekbarát kertben.