Ahogy beköszöntött a tavasz, úgy lassan, de biztosan elérkezik majd a nyár is. Az embernek a szép időben egyre nagyobb ingerenciája van a szabadban tölteni az idejét. Önök is elhatározták már, hogy szombaton egy percet nem töltenek a lakásban, már reggel kiköltöznek a kertbe, és ott lesznek egész nap?

Aztán persze, amikor jön a megvalósítás, elég hamar szembesülnek azzal a kérdéssel, hogy „és mégis mit csináljunk kint egész nap”? Bent valahogy eltelik a hétvége. Nézik a tévét, interneteznek, olvasgatnak. Kint viszont nehezebb lefoglalni magunkat.

Nagyon jó program viszont hétvégére egy kerti grillezés, sütögetés. Ezzel összekötheti a kellemest a hasznossal: jó kis program a családnak, ugyanakkor az ebédet is elkészíthetik közben. Ja, hogy nincs az udvarban tűzrakóhely, grillsütő? Bizony alapvető hiányosság egy kerti grillpartihoz a grillsütő hiánya. Nincs mit tenni, itt az ideje csinálni egyet! Ami egyébként szintén egy jó kis program egy szép, napos hétvégén. A tűzrakóhely készítésére számtalan variáció létezik, kezdve a legegyszerűbbtől az egészen bonyolultakig. Önön áll, hogy melyiket valósítja meg.

Veszélyes a készen kapható grillsütő

Persze adja magát a kérdés, hogy minek vesződni a tűzrakó kialakításával, amikor pár ezer forintért lehet kapni hordozható grillsütőt. Nos, erre máris tudunk mondani egy indokot: az a grillsütő, amit pár ezer forintért meg lehet venni, pontosan annyit is ér. Valószínűleg nem lesz túl tartós, de ami aggasztóbb, hogy nem is igazán biztonságos. Legtöbbször mindösszesen három lábon áll, és össze-vissza inog. Egy komolyabb széllökésre akár fel is borulhat, és ha száraz az idő, mire észbe kapnak, már lángokban állhat körülöttük minden. Persze nem kell azonnal a legrosszabbtól tartani, és az ördögöt sem kell a falra festeni, de nem érdemes megkockáztatni egy esetleges lakástűz lehetőségét. Sokkal jobban járnak egy biztonságos tűzrakóhely kialakításával.

Fontos szabály: határolja körbe!

A tűzrakóhelyek legegyszerűbb verziója, amikor fogja magát, és elkerít egy adott, kör alakú részt az udvarban, jellemzően jó nagy kövekkel. A körön belül pedig viszonylag biztonságos helye van a tűznek. Ha azonban ennél némileg többre vágyik, és rendszeresre tervezi a tűzrakó használatát, a hétvégi sütögetéseket, akkor érdemes valami állandó, nagyobb, jobban kialakított tűzrakóban gondolkodni, amihez akár ülőalkalmatosságok is tartoznak – és itt nem arra gondolunk, hogy nagyobb köveket teszünk a tűzrakó köré.

Egy fokkal komolyabb az előbb leírtaknál, amikor a földbe süllyeszti, és így épít ki egy állandó tűzakót. Ehhez sem kell túl sok minden, egy ásó, amivel lyukat ás, illetve néhány nagy kő, vagy tégla, amivel a körbe tudja rakni. Ezt a tűzrakót már pár óra alatt össze lehet rakni, és rátehet egy grillrácsot, aztán indulhat is a móka. Fém állványzattal bográcsozásra is tökéletes. Ülőhelyül szolgálhat néhány nagyobb farönk, esetleg faragott tuskó, de kerti bútorokat is rakhatunk köré.

„Rendesen” kiépített tűzrakó

kerti tűzrakó

Az Ön tűzrakójánál talán nem lesz ilyen a kilátás, mégis hangulatos hétvégi partikat tarthatnak majd egy kis sütögetéssel egybekötve.

Sok kertben láthat olyan tűzrakót is, ami kompletten fel van építve téglából vagy kőből, köztük malter, ahogy az lenni szokott. Ezek általában a föld felett vannak, és úgy vannak kialakítva, hogy már eleve van helye a bográcsnak, van hová felakasztani, ahogy a grillrácsnak is, de sima szalonnasütésre is alkalmasak. Jót ötlet térkővel is körberakni a tűzrakót. Így még rendezettebb hatást kelt, és még inkább kiemelkedik a környezetéből. Felhívhatja rá a figyelmet, valamint kijelölheti az oda vezető utat is.

Vannak kertek, ahol komplett kemence, szinte egy kinti konyha van kiépítve. Annak, aki csak néha akar kint sütögetni, talán túlzásnak tűnhet, de a grillezés szerelmeseinek kimondottan jó szolgálatot tehet egy ilyen komplett kemence. Ha nem is minden hétvégén, de gyakran megy a kertben a sütés-főzés a tavaszi-nyári-őszi szezonban, és az egyszerű sült húsokon kívül komolyabb gasztronómiai kreálmányokkal is szeretné megörvendeztetni a családot, illetve a barátaikat, akkor a sima tűzrakó már könnyen kevésnek bizonyulhat.

Az a lényeges, hogy bármilyen tűzrakó kialakítása mellett is dönt, mindenképp ügyeljen a biztonságra, vagyis arra, hogy a tűz a neki szánt helyen maradjon! Ne valamelyik fa alá álmodja meg a tűzrakót, és soha ne hagyja magára a tüzet!