A betonból készült burkolatok komoly problémája lehet a felfagyás. Ez azért fordulhat elő, mert a víz beszivárog a burkolatba, és ha megfagy, akkor kisebb-nagyobb repedéseket okozhat. Ezek a repedések pedig előbb-utóbb tönkre fogják tenni a burkolatot.

A térkő burkolatok felfagyása ellen persze kétféleképpen is eredményesen védekezhet:

  • Ritkábban alkalmazott – és kevésbé eredményes – megoldás az, amikor megakadályozzuk, hogy a víz a fugákon át bejusson a burkolatba.
  • Gyakrabban alkalmazzák azt, amikor megoldják a térkövek közé bejutott csapadék elvezetését.
  • Az, hogy melyik eljárást alkalmazzuk, leginkább attól függ, hogy a burkolatot milyen ágyba fektettük.

Térkő burkolat lerakása betonba

Ilyenkor a víz bejutását kell megakadályozni a burkolatba.

Ha saját maga készíti el térkő burkolatát, akkor ezt a megoldást semmiképpen se javasoljuk. Szakemberek számára lehet eredményes megoldás a térkövek betonba való lerakása. A térkövek betonba rakásakor ugyanis nincs sok idő a lerakott burkolat javítására. A térkövek betonba fektetésekor ugyanis nem lehet megoldani a fugákon beszivárgott víz elvezetését. Tehát azt kell biztosítani, hogy az esővíz és a hólé ne jusson be a burkolatba a térkövek közé. Ehhez olyan lejtést kell kialakítani a burkolaton, hogy a csapadékvíz ne álljon meg rajta, és a fugákat is ennek megfelelően kell kitölteni.

A betonba való burkoláshoz először ki kell ásnunk a burkolat alapját, ami körülbelül 30 cm mély legyen, majd burkolat szegélyét kell bebetonozni. Az így kibetonozott szegélyek közé kerül egy kb. 20 cm vastag zúzott kőből vagy sóderből kialakított kavicságy. Ezt az alapzatot jó alaposan le kell döngölnünk, és erre kerül ágyazó rétegként egy 5-6 cm vastag beton, amire rakjuk a térköveket. A térkövezésnél fontos, hogy fokozatosan, magunk előtt előre haladva haladjunk a betonozással és rá a térkövek lerakásával, mert a beton megkötése előtt már le is kell raknunk a térköveket. Azért kell előre haladnunk, mert az elsimított, lehúzott betonra nem lehet rálépni.

A beton kötése mellett még a burkolat magasságát is tartanunk kell, amit leginkább egy kifeszített zsinórral és egy egyenes léccel tudunk biztosítani. Ezért fontos ennél a betonba való burkolásnál a kellő gyakorlat, mert ilyenkor nincs idő a burkolat visszaszedésére és javítására. Egyenletes tempóban, biztosan haladnunk kell a térkövek betonba való lerakásával. A betonba lerakott térkövezésnél is érvényes az a szabály, hogy méterenként kb. egy-másfél centiméteres lejtéssel érdemes számolni a csapadék megfelelő elvezetéséhez.

A lerakott térkő alatti beton megkötése után a térkövek közötti fugákat fel kell tölteni, mégpedig cement és folyami homok száraz keverékével. Ezt kell alaposan besöpörni a térkövek közötti fugákba. Ez gondos, precíz munkát és kellő odafigyelést igényel, mert amikor gondosan besöpörtük a cement és folyami homok keverékét a fugákba, akkor óvatosan le kell locsolnunk vízpermettel a felületet, és ennek hatására a fugákban lévő cement és folyami homok keverék meg fog kötni. A végleges kötéshez többször meg kell ismételnünk ezt a locsolást. Ezzel a burkolat felületén kialakított lejtés és cementes fuga miatt a víz nem fog beszivárogni a burkolatba, hanem lefolyik róla. Így a burkolaton nem fog megállni a víz, és a fugákba sem fog befolyni.

aquincum burkolókő kerti járda

Kerti járda Aquincum burkolókőből. A homoksárga, letöredezett szélű, antik hatású burkolat tetszik a kertjében?

A térburkoló kövek ilyen gondos lerakásakor sem tudjuk azonban teljes mértékben megakadályozni a víz burkolatba való bejutását. Természetesen, ha kellő gondossággal és megfelelő szakértelemmel végezzük a betonba rakott térkövek lerakását, akkor jóval kisebb mennyiségű víz fog bejutni a burkolat belsejébe, és ezzel elérhetjük azt, hogy jelentősen lecsökkentjük a burkolat felfagyásának a veszélyét. Teljes mértékben kiküszöbölni azonban a legnagyobb gondosság mellett sem tudjuk. Ugyanis a beton nem képes arra, hogy teljes mértékben megakadályozza a víz behatolását, valamint a talajból kapilláris úton felszívódó víznek sem képes ellenállni.

Térkövezéskor tehát akkor előzhetjük meg nagy biztonsággal a burkolat felfagyását, ha nem a víz burkolatba való bejutását próbáljuk megakadályozni, hanem inkább arról gondoskodnunk, hogy a burkolatba bejutott víz akadálytalanul távozhasson a burkolatból. Térkövezéskor ezt a burkolat alapjának megfelelő rétegrendjének kialakításával érhetjük el.

Térkövek és járólapok fektetése kavicságyra

térkövezés a fagyveszély elkerülésével

A fagyveszély elkerülésére megfelelő rétegrendet alakítson ki a burkolat alatt

Gyalogos forgalomra használt burkolatoknál nem kell bebetonozni a térköveket. Ekkor is szükség van azonban a kb. 30 centiméteres alapra a burkolat alatt, csak ilyenkor nem a megfelelő teherbírás miatt, hanem a térkövek közé bejutott csapadékvíz elvezetése miatt kell a megfelelő vastagságú és állagú alap a burkolat alá. Ilyenkor a burkolatba bejutott víz akadálytalanul haladhat lefelé a talajba a mélyebb rétegek felé.

A szegélyköveket ennél a burkolatnál is érdemes bebetonozni a burkolat stabil helyének biztosításához. Az alsó 20 centiméterbe leginkább zúzott követ érdemes tölteni, mert ez lesz igazán képes elvezetni a talaj mélyebb rétegeibe a burkolatba beszivárgott csapadékot. Az alaposan ledöngölt zúzott kőre kerülhet a néhány centiméteres (4-5) vastagságú sóder, amire pedig szintén néhány centiméter (4-5) vastag folyami homok kerül, amit egyenletesen el kell simítani. Így ez a 3 réteg adja ki a kb. 30 centiméteres vastagságot a térkő burkolat alatt. Erre a folyami kavics rétegre rakjuk le a térköveket magunk előtt előre haladva. Egy részt magunk előtt elsimítunk, lehúzunk, és rakjuk rá a térköveket a szükséges fugaközöket kihagyva, és utána pedig haladunk előre a következő részre a folyamhomok réteg lehúzásával és a térkövek lerakásával. A térkövek egyenletes magasságát itt is egy kifeszített zsinórral és egy egyenes léccel tudjuk biztosítani. A lerakott térkövek helyükre igazításához egy gumikalapács jelent nagy segítséget.

A térkövek lerakása után a fúgaközöket kell kitölteni homokkal, amit alaposan be kell söpörni a térkövek közötti hézagokba. Ezt a besöprést még 1-2 alkalommal érdemes megismételni majd, mindaddig amíg a fugák teljesen fel nem töltődnek.

A térkövek folyamhomokba való lerakásánál nincs szükség a burkolaton lejtést kialakítani, ugyanis itt nem elvezetjük a burkolat felszínéről a csapadékot, hanem a csapadékot a fugákon a burkolat belsejébe vezetve gondoskodunk annak a mélyebb rétegekbe való elszivárgásáról. Így érjük el azt, hogy a felfagyás veszélye ne károsítsa a burkolatot.
A térkövek lerakása után érdemes bevibrálni a lerakott térköveket az egyenletes magasság biztosításáért. Arra számoljunk, hogy a döngöléssel és az ágyazat ülepedésével akár egy szűk centit is süllyedhet még a burkolat felszíni magassága.

Kérdése van térkő burkolatának fagyveszély mentes lerakásáról?