Már napok óta kemény hideg van. Egész nap fagy, és hajnalban kifejezetten hideg tud lenni. Tegnap reggelre pedig vagy tíz centiméter hó is hullott. Szerencsére elég hideg volt egész nap ahhoz, hogy ne olvadjon el a hó, és ne legyen merő latyak utána minden. Kellett is már ez a hideg ellen óvó hótakaró az alföldön elterülő búzatáblákra. Jó néhány paraszti lakásban nézték elégedett pillantásokkal a sűrűn hulló, kövér hópelyheket.

A mezőgazdaságot csak a hírekből ismerő, és a falvakban, városokban lévő utak mellett épült házakban lakók azonban már más szemmel néztek ezekre a hajnali hópelyhekre. Az ablakukon álmosan kipillantó emberek agyában egyből az futott át, hogy megint bejött egy kis plusz reggeli elfoglaltság. Az utakról gondoskodik majd a városgazdálkodási hivatal, de a járdákról nem fog közkívánatra eltűnni a lehullott hó. Tetszik, nem tetszik – persze, hogy nem tetszik, de nincs mit tenni – a házak előtti járdákról el kell takarítani a havat. Nem árt, addig hozzálátni ehhez, amíg nem kezdenek megindulni a népek a járdákon, mert akkor már sokkal nehezebb lesz eltakarítani a letaposott havat, és az közlekedni akaró emberek elől is állandóan félre kell állni. Nemcsak a beton járdákról, hanem az egyre nagyobb területen megjelenő térkő burkolatokról is. Addig jó, amíg a térkő burkolat csúszásmentesítése a hó eltakarításából áll.

Emlékeim szerint az idei télen a tegnapi napon kívül még csak egyszer esett annyi hó, hogy a hó eltakarításával kellett kezdeni a napot. Akkor nem volt ilyen sok hó, de akkor is több centiméter havat kellett ellapátolni, pontosabban elseperni a járdáról.

Szerencsére van egy olyan jó műanyag szálas seprűm, amellyel még ezt a tíz centis havat is egész jól el lehet takarítani, ha nincs még letaposva. Éppen azért keltem időben – reggel 6 órakor, ami egy éjszakai bagoly interneten lógó embertől azért szerintem nem olyan rossz teljesítmény -, hogy ne tapossák le a havat, és könnyen el tudjam seperni. Szerencsém volt, mert még a madár sem járt előttünk, legalábbis a havon, ezért könnyen ment a takarítás. A friss havat könnyen el tudtam takarítani a kerítésünk előtti térkövezett járdáról és a kerti járdákról is.

Ha Ön is időben felkel reggel, akkor jó esélye van arra, hogy nem fogják még letaposni a havat az utcán járók, és könnyen el tudja takarítani a havat a lakása előtti járdáról. Ha csak a hó elsepréséből áll a munka, akkor gyorsan halad a térkő burkolat csúszásmentesítése. Ha azonban nem ennyire szerencsés, és letaposták a havat, akkor már komolyabb munkára lehet szükség a járda csúszásmentesítése érdekében.

hólapátolás hideg téli reggelen

Egy kis kellemes testmozgás, vagy kellemetlen kötelesség a hó eltakarítása?

Az idén is érdemes volt időben beszerezni a hótakarításhoz használatos szerszámokat. Ha véletlenül az utolsó pillanatban kap észbe, amikor már le is esett az első nagyobb hó, akkor könnyen annak a sornak a végén találhatja magát, amelyik a hólapátokért és seprűkért áll sorba a környéken. Ha nagy a hó, akkor könnyen lehet, hogy mire sorra kerül, már a többiek el is vitték Ön elől a boltban rendelkezésre álló készletet. A kereskedőknek megvan az a rossz szokása, hogy nem tartanak végtelen mennyiségű készletet olyan cikkekből, amelyekre csak akkor van szükség – igaz, ilyenkor nagy mennyiségben -, amikor sürgősen el kell takarítani a havat. Főleg így van ez az utóbbi években, amikor egyre kevesebb hó esik, és többen abban reménykednek, hogy hátha megússzák az egész telet komolyabb hóesés nélkül. Az idén ebben a vágyukban csalatkozniuk kellett, de azért január közepéig csak-csak meghallgatásra talált az imájuk. Ez sem semmi azért.

Vannak persze olyanok is, akik szeretnék megúszni a lapátolást és a seprést, és inkább a hóolvasztó sókban gondolkodnak. Ez első hallásra kényelmes megoldásnak tűnik, de ha végiggondolja, akkor mégsem annyira jó megoldás a sózás. A sózás ugyanis árt a burkolat felületének és a kertben ültetett növényeknek is. A beton burkolaton – és sóérzékenység szempontjából a térkő burkolat is beton burkolatként viselkedik – ugyan nem látszik meg azonnal a só hatása, de évek rendszeres sózása bizony nem tesz jót a burkolatnak. A só helyett a seprű és a hólapát strapásabb hóeltakarító alkalmatosság, de sokkal kevésbé ártalmas az utcai és a ház körüli járda burkolatának felületére és a növényzetre.

Arról se feledkezzen meg, hogy az állandó ülőmunkához hozzászokott szervezete is kifejezetten jó néven fogja venni ezt a könnyű kis reggeli testmozgást. A kellemesen csípős reggeli hidegben végzett fél órás hólapátolás annyira felfrissíti, hogy egész nap könnyebben haladhat majd a munka. Azt a reggeli fél órát egész nap kényelmesen be fogja tudni hozni, és időben végezni fog minden egyéb bokros teendőjével is.

Jó hóeltakarítást, és kellemes napot kívánunk 🙂