Október végén már hullanak a falevelek, és ez folyamatos munkát ad a térkövezett burkolatú kertekben. A hulló falevelek összegyűjtése mellett is vannak azonban még feladatai a kertben. Nézzük ezeket.

Ilyenkor még vígan zöldellnek a növények a kertben, de a színpompás élénkzöld színek mellett egyre jobban kezdenek megjelenni a sárgás és barnás árnyalatok is a növénytakaróban. A növények is érzik, hogy visszavonhatatlanul itt az ősz, és nemsokára megjön majd a tél is. A növények is készülnek erre, és nekünk segíteni kell őket ebben a téli felkészülésben.

Talán a virágok azok a növények, amelyeknél a legnagyobb változás megy végbe a zöldtakaróban. A nyári színpompa után nemcsak csodálatos virágaikat és leveleiket veszítik el, hanem a száraikat is. Emellett persze teendők sora is vár Önre a virágágyásban.

Ne várja meg, amíg az egynyári növények magjait szétviszi a szél a szélrózsa minden irányában. Ha ezeket a magvakat összegyűjti, és eltárolja, akkor tavasszal kiültetheti ezeket a magvakat, és hamarosan újra virágba borulhat a virágágyás.

Ha megbarnult a terméstok, akkor eljött az ideje a magvak összegyűjtésének, mert ha sokáig halogatja, akkor a szél elvégzi maga helyett a magvak kipergetését. Azzal az apró különbséggel, hogy a kipergetés után nem fogja összegyűjteni Önnek.

Érdemes ilyenkor időben levágni a virágok szárát, és összegyűjtve hagyni, hogy kiszáradjon a terméstok, és kiperegjenek belőle a magvak. Ha a levágott virágokat a fejükkel lefelé egy edénybe rakja, akkor a száradás közben kihulló magvak nem a leveles, száras részek közé fog hullani, hanem össze fog gyűlni az edény alján. Nem kell majd válogatni, összegyűjteni a magvakat, hanem elég lesz annyi, hogy kiemeli a virágok szárát az edényből, ha kell, akkor jól megrázza a szárakat, és látni fogja, hogy az alján bizony összegyűjtötte az edény önnek a virágok magvait. A kiszáradt magvak nem fognak megpenészedni bírni fogják majd a telelést akár befőttes üvegbe, akár valamilyen zacskóba rakja.

A kiszáradt magvak tárolásával nem lesz nagy gondja, mert csak arra kell figyelnie, hogy száraz, hűvös helyen tárolja őket. Lehetőleg úgy, hogy ne érje sok fény a magvakat.

Az évelő növényeket, ha nem bírják a fagyot, akkor cserepekbe vagy valami más virágládába kell ültetni, és olyan helyen elhelyezni, ahol nem veszélyezteti majd a fagy. Persze a nagyobb méretű évelőket nem szedheti ki minden évben a kertből. Ezeket érdemes visszavágni még a téli fagyok előtt.

A magaságyásban a termőrétegben és a termőréteg alatt lévő komposzt melegen tartja a benne található növények gyökereit, és ez is segíti a növényeket abban, hogy beérjenek még a fagyok beállta előtt. Télire azonban a növényeket érdemes védett helyre, például üvegházba vinni a téli fagyok elől.

beton virágláda a teraszon

Beton virágláda a teraszon

A teraszon elhelyezett virágládákban lévő növények nem kapnak annyi nedvességet, mint a földbe elültetettek, ezért ezeket gyakrabban kell öntözni. A téli fagyok elől a virágládákba ültetett évelő növényeket is érdemes védett helyre vinni.

A gyümölcsöt adó cserjéket, például a ribizli bokrokat és az egrest késő ősszel már érdemes ritkítani, hogy a következő évben nagyobb szemű gyümölcsöket teremjenek.

Az évelő földiepernél arra érdemes figyelni, hogy 2 évente érdemes átültetni a kert másik részébe.

Ha szőlőt is termel, akkor a szüret szeptemberben már megvolt, viszont vannak olyan szőlőfajták, például az aszúfélék, amelyeket októberben kell szüretelni. A piros szőlők szüretelésénél érdemes odafigyelni arra, hogy a járdalapokon széttaposott szemek nyomot hagynak a burkolaton.

Ősszel jóval csapadékosabb az idő, mint nyáron, ezért ilyenkor a burkolat fugái között megtelepedett gazokat sokkal könnyebb eltávolítani.

A fagyok jelentkezése előtt még egy fontos feladata van, mégpedig a locsolásra használt öntözőrendszer téliesítése, mert ezzel biztosítja azt, hogy a fagy ne tegyen kárt benne, és tavasszal újra használhassa majd növényei öntözésére.