Ha a Semmelrock térkövek Önt is rabul ejtették, akkor nincs egyedül. Vásárlóinknak is tetszenek ezek a szemrevaló burkolatok akár a terasz, akár egy hangulatos kerti pihenőhely burkolásáról van szó kertjükben. Ön mit szeretne burkolni?

Ha szereti a természetet, akkor nemcsak sétálni fog a kertben, hanem 1-1 órára ki is ül majd a teraszra. Ha egyedül van, akkor biztos gondolkodik valamilyen Önt foglalkoztató problémán, vagy csak úgy rendbe szedi éppen zabolátlanul száguldozó gondolatait.

Akárhogy is legyen, kertje és a kertben kialakított terasz vagy a kertben megbúvó kisebb-nagyobb zugok csendes órákat biztosítanak ezekhez a gondolkodásra szánt órákhoz.

Az is lehet azonban, hogy az egyedüllét helyett inkább a barátaival szeretne eltölteni egy hangulatos estét? A kert végén kialakított szalonnasütőnél vagy a teraszon felállított kerti asztalokon bármikor vendégül láthatja őket. Ez a bármikort persze nem is mindig olyan könnyű egyeztetni, mert az egyiknek ekkor a másiknak pedig akkor nem igazán jó, és egyébként is valakinek mindig közbejön valami az utolsó pillanatban. Ezzel azonban persze nem tud mit kezdeni. Akinek hirtelen sürgős elfoglaltsága támadt, az majd eljön a következő kerti grillpartira vagy szalonnasütésre.

Az is lehet persze, hogy a hasa helyett a mozgás szerelmese, és inkább a medencéjében úszna egyet, amikor éppen megoldatlan feladatai foglalkoztatják?

  • Ha ennek egyenlőre még az az apró akadálya van, hogy nem készült el még hozzá a medencéje, akkor épp itt az ideje komolyan elgondolkodni a megépítésén.

Mire van szüksége egy hangulatos kerti parti megrendezéséhez vagy éppen a medencében úszáshoz?

Álmai valóra váltásához a Semmelrock három térkő burkolatát érdemes megnéznie.

Sokaknak van Suprema terasz burkolata

Semmelrock Suprema szürkésbarna teraszburkolat

A Semmelrock Suprema szürkésbarna teraszburkolat tetszik? Vagy inkább sárgásbarna vagy mészkőfehér színben kéri?

Terasza házát köti össze a kerttel. Milyen teraszt szeretne?

  • Mit gondol? Terasza inkább a meghitt pihenés, és az elmélyült gondolkodás helye lesz? Vagy inkább barátoktól hangos, társasági hely?
  • Fedett vagy inkább nyitott teraszt szeretne?
  • Lábazat nélkül vagy inkább lábazattal alakítaná ki a teraszt?

Mit gondol? A Suprema burkolat Önnek is tetszene?

  • A sárgásbarna vagy a szürkésbarna lapokat bolondítaná meg a mészkőfehér lapokkal?
  • Vagy inkább egyetlen színt választ majd teraszára?

Ha a természetes kövek egyenetlenül szép felületét szeretné viszontlátni a teraszán a természetes köveknél kedvezőbb áron, akkor a Supremát Önnek találta ki a Semmelrock. A terasz látványa önmagáért beszél majd. Kattintson a linkre, és nézzen meg még néhány Suprema burkolatot!

A szalonnasütő körül Naturo burkolat lesz?

Jól ismeri a barátait? Kényelmesek, és a kiszolgálást jobban szeretik, vagy szívesen tartják is a nyársat a kerti sütő felett?

  • Az is lehet, hogy éppen a hangulatuktól függ, hogy éppen mihez lenne kedvük?
  • Talán az sem mindegy, hogy milyen népes társaságra számíthat egy-egy alkalommal?

Akárhogy is van, egy olyan kerti sütőre van szüksége, amihez mindannyian odaférnek azért, és ha arról van szó, akkor szalonnasütésre is adhatják a fejüket, de adott esetben a grillezés vagy a finomabbnál finomabb hússzeletek sütése is könnyen megoldható. Persze ezzel még csak a sütés-főzés gondját-baját oldotta meg. Az a kérdés még mindig ott van, hogy milyen burkolat legyen a sütögető körül, és az oda vezető úton?

Ha egy évtizedeken át tökéletes burkolatra vágyik, akkor a Naturo jó választás lehet.

A természetes kövekre megszólalásig hasonlító gránitszürke és az antracit mosott Naturo kövek milyen kombinációja lesz majd a kertjében?

  • Kattintson a linkre, és jobbnál jobb ötleteket fog látni!

Mivel burkolja majd az úszómedence partját?

Semmelrock Corona brillant homok burkolat

A Semmelrock Corona Brillant homok burkolata medencéjének szegélyeként is megállná a helyét?

Az úszás szerelmeseként milyen medencére vágyik?

  • A medence körül pedig milyen csúszásbiztos burkolat legyen majd?

A csúszásgátló felülettel készített Corona Brillant briliáns választás lehet medencéje szegélyéhez.

  • Már csak abban kell döntenie, hogy fövenybarna vagy inkább homok színben látná szívesebben medencéje körül?
  • Vagy az alpesi-zöld magasan veri az előző két színt?

Kertjében mit szeretne burkolni? Melyik tetszik igazán a térkövek közül?

  • Ha kombinálni szeretné a különféle térköveket, akkor erre is lehetősége van.
  • Álmai megvalósításához kérje munkatársaink segítségét a (+36-26) 375-171-es számon. Ha munkanapon 7-től 17 óráig hív bennünket, akkor azonnal nyúlnak majd a telefon után, és együtt gondolkodnak Önnel kertje kialakításáról. Várjuk a hívását. Most éppen nem csörög a telefon.