Most még hideg tél van, de azért nemsokára itt a tavasz. Ha olyan tervei vannak, hogy a jó idő beköszöntével kicsit rendbe teszi az udvart, akkor érdemes már most elkezdeni a szervezést. Így időben nekiláthat majd a megvalósításnak.

Az első lépés persze az, hogy alaposan és pontosan gondolja át, mit is szeretne. Ha ez megvan, akkor következik az, hogy mire van szükség ahhoz, hogy ez mind meg is valósuljon. A munkát ugyan télen még nem tudja elkezdeni, azonban érdemes már ilyenkor elkezdeni az alapanyagok felkutatását. Azért is érdemes időben nekilátni a szervezésnek, hogy minél jobb áron szerezhesse be a szükséges anyagokat.

Az egyik legnagyobb lélegzetvételű munka, amit egy udvaron csinálni lehet, az a térkövezés. Nem kis beruházás, és sok feladat van vele. Az viszont tény, hogy nagyon széppé és rendezetté tudja tenni az egész kertet, ezért érdemes megcsinálni. Nyilván ebben is vannak egyszerűbb megoldások, mint mindenben, de egy szép, mintás térkő burkolat nagyon különlegessé teszi a környezetet. Egyedibb megjelenést kölcsönöz az udvarnak, és kijelöli a járdák, kocsibeállók és egyéb területek helyét.

Mire van szükség a térkövezéshez?

  • udvar megszépítése

    Mire van szüksége udvara megszépítéséhez?

    Térkőre. Elég egyértelmű, hogy ha térkövezni szeretne, akkor az első, amit ki kell választani, az a térkő. A térkőtől függ ugyanis a hogyan tovább. Térkőből rengetegfélét lehet már találni, kezdve a praktikus szürkéktől a különböző színű, mintát is kirajzoló kollekciókig. Mindenkinek az egyéni ízlésén múlik, hogy ezek közül melyiket választja. Nyilvánvaló, hogy a lerakáskor a legtöbb munka azokkal van, amelyek színesek, és mintát is adnak. Ezeknél a térköveknél figyelni kell arra is, hogy mely kövek kerülnek egymás mellé. A natúr szürke színű térkövek jóval egyszerűbbek. Lényegében „csak” rakosgatni kell sorba a köveket.

  • Betonra. Miután előkészítette a talajt a térkövek számára, először a szegélyt kell lerakni. Az a legjobb, ha a szegélykövek betonágyba kerülnek. Így nem fog tudni majd később sem elmozdulni a burkolat, és a terheléstől nem fognak tudni szétcsúszni a kövek. Ha a szegély elkészítését kihagyja, akkor nagy terhelésnél egyre tágul majd a térkövezett rész, és nőni fog a rés a kövek között. Azt veszi majd észre, hogy a burkolat terebélyesedik, és a térkövek szét fognak csúszni. Ez főleg akkor kellemetlen, ha egyedi mintázatú burkolatot választ. Ilyenkor ugyanis szinte biztos, hogy egy idő után a minta egyre felismerhetetlenebb lesz az elcsúszkálás miatt.
  • Murvára. Ha a szegélyek megvannak, akkor a burkolat alatti területet durva murvával töltse fel, majd tömöríteni kell a rétegeket. A durva rétegre finom murva kerül, ami azonban sóderrel is helyettesíthető. Erre a finom rétegre (ágyazó réteg) fognak kerülni maguk a térkövek, ezért érdemes nagy gondot fordítani az elegyengetésre. Fontos, hogy nem mindegy, milyen a murva. Számít a különbség a durva alsó és a finom felső murva között. Ne akarja ugyanazt a murvát szórni mindkét réteg helyére, mert nem lesz megfelelő. Az alsó rétegnek durvábbnak kell lenni a burkolatba beszivárgó csapadék mélyebb rétegekbe való elvezetéséhez. Felső rétegnek viszont már sokkal jobb a finomszemcsés sóder, mert ezt sokkal egyenletesebben tudja lehúzni egy léccel, és ebbe a finom rétegbe sokkal egyenletesebben fektethetők a térkövek.
  • Homokra. A térkövek szükséges fugaközökkel való lerakása után, utolsó lépésként homokkal kell kitölteni a térkövek közötti réseket. Ez oly módon történik, hogy homokkal szórja be az egész területet, és a résekbe be kell söpörni a homokot. A fugázóhomokot úgy vásárolja, hogy legyen belőle még tartalék is a fugázás után. Ugyanis a burkolat még ülepedni fog, az esőnek, szélnek, egyéb időjárási körülményeknek köszönhetően a homok majd folyamatosan lesüllyed a hézagokban. Ezért a fugázást még 1-2 alkalommal el kell végezni később, hogy a térkövek fugaköze teljesen fel legyen töltve.

Terasz is van háza előtt? Burkolja le!

Ha már az udvaron lévő kocsibejáróra és a kerti járdára szép térkövek kerültek, akkor érdemes a terasz kicsinosításával is foglalkozni. Egy ház és a hozzá tartozó kert akkor igazán szemet gyönyörködtető, ha a lakás meghosszabbításaként funkcionáló terasza is hívogató. Ehhez pedig nagyon sokat tud hozzátenni a burkolat. Egy terasz esetében egyértelműen az a legjobb választás, ha kerti lapokkal burkolja le. Ezek a burkolatok nemcsak jól néznek ki, hanem még praktikusak is. A fagyálló lapok csúszásgátló felületükkel biztonságos járást biztosítanak a csapadékos őszi és téli időjárásban is. Persze az őszi esőben és a téli hidegben nem fog tudni kényelmesen kiülni a nyitott teraszra a barátaival egy kellemes beszélgetésre, de abban biztos lehet, hogy nem lesz veszélyes a közlekedés teraszának burkolatán.

Terasza burkolásához a járólapot úgy válassza ki, hogy mindenképpen kültéri legyen, mert ezek a burkolólapok ellenállnak az esőnek, hónak, jégnek, fagynak, kánikulának, vagyis minden időjárási körülménynek. Az esztétikai szempontokat természetesen mindenkinek az egyéni ízlése határozza meg. Érdemes külön figyelmet fordítani a fugára, ugyanis ebből is van speciális, kültéri használatra való. Ezzel a fugával biztos, hogy nem lesz probléma, még akkor sem, ha az időjárás extrém helyzeteket is teremt néha-néha.