A kert olyan, mint egy üres festővászon, amelynek minden darabját egyedileg pingálhatja meg a saját kedvére. Jó ez azért nem teljesen igaz, mert az otthona már valószínűleg elkészült, és családi házát valószínűleg nem fogja elemeire szedni, és újra összerakni.

Festővászna kerti területét azonban szabadon pingálhatja ki.

A kerttervezés fő szempontjai

Az otthona falán kívüli területen azonban egészen a kerítésig szabadon engedheti kreativitását, és „zsonglőrködhet” kertje növényeivel, burkolataival, kerti bútoraival és minden egyéb épített vagy természetes elemével. Szabadon szárnyalhat a képzelete. Csak annyi kötöttsége van, hogy az egyensúly nem borulhat fel a kertben, és próbáljon arányos elemekkel harmonikus egységet alkotni saját maga, családja, barátai és kertje minden látogatója számára.

Azt is tartsa szem előtt, hogy kertje minél kisebb, annál nagyobb szerepe van a térnek. Ez nem csoda, hisz minden felértékelődik, amiből kevés van. Egy kicsi kertben pedig a helyből van a legkevesebb. Ha kicsi a kertje, akkor becsülje meg minden négyzetcentijét, és értékelje. Engedje szabadjára a fantáziáját, de tartson mértéket, amikor a jobbnál jobb ötletek megvalósításának lehetőségét mérlegeli. Kertjébe ne próbálja azt is belezsúfolni, ami már láthatóan nem fér bele.

Azt is tartsa szem előtt, hogy mire szeretné használni a kertet, és mennyi időt szeretne majd a kertben eltölteni. Persze mérje fel az anyagi lehetőségeit is.

A kerttervezés lépései

kerttervezés első lépései

Kertje tervezésekor mit gondoljon végig?

A kerttervezés első lépéseként mérje fel a kertet. Ismerje fel annak jellemzőit, vegye számba előnyeit és hibáit is. Ehhez a legtöbbször persze nem kell egy egész tervezőirodát működtetni. Elég a józan paraszti ész, és az, hogy már jól ismeri a kertjét, hisz rengeteg időt eltöltött már benne.

Amikor az adottságokból indul ki, akkor először a talajt mérje fel. Ezt követően állapítsa meg, hogy merről süt a nap, és merre van dél. Ez azért olyan fontos, mert kertje a déli irányból kapja a legtöbb fényt és meleget.

Ezután következhetnek a vágyai és elképzelései. A kertjének már kiinduláskor van egyfajta megjelenése, és mérje fel, hogy mit szeretne ezen még jobban hangsúlyozni, és mit lenne érdemes eltakarni a kíváncsi tekintetek előtt.

Ha nem sík a terep, akkor ezzel is foglalkoznia kell, és számba kell vennie a kertben lévő fákat, bokrokat, virágágyásokat és egyéb dolgokat.

Amikor már úgy gondolja, hogy mindent számba vett, akkor jöhet a következő lépés. Min szeretne változtatni, mit szeretne látványosabban, hangsúlyosabban megjeleníteni?

Hol legyenek a kertben az Ön számára legfontosabb dolgok? A terasz árnyékban legyen, vagy inkább a napon? Nyitott vagy fedett legyen? Futtasson rajta növényeket, vagy inkább nem? Vagy egy tágas terasz helyett inkább a kert mélyében alakítana ki egy kellemes kis pihenőhelyet? Ha igen, akkor ennek az árnyékolását, a nyári kánikulában is kellemes hűvöst adó kialakítását hogyan fogja megoldani? Itt megint előjön a futtasson-e növényeket a kialakított pihenőhely körül-felett, vagy más megoldással oldja meg az árnyékolást. Ha egy több évtizede fejlődő fa árnyékában tervezi a pihenőhely kialakítását, akkor már meg is van oldva az árnyékolás.

A víz a növények egyik éltető eleme, és emellett még a kert dísze is lehet például egy kerti szökőkút vagy csobogó kialakításával. Először abban kell döntenie, hogy szeretne-e kialakítani egy csobogót a kertbe, és ha igen, akkor hol legyen?

Az a legfontosabb, hogy olyan kertet alakítson ki, ahol jól érzik majd magukat.

A kert megtervezésének lépései után következhet majd a kialakítása, amit bízhat kertépítő szakemberre is, vagy pedig saját maga is hozzákezdhet a munkához. Mindkét megoldás jó lehet, és mindkét megoldásnak vannak előnyei.

A kettő közül melyiket választja majd?