Gondban vagyunk, amint esik egy kis hó. Egyből lelassul az utakon a közlekedés. Érthető, hogy hóesésben mindenki óvatosabban hajt, és nem megy olyan gyorsan a hó alatti esetleges láthatatlan jégbordák veszélye miatt. Az autósok többsége persze időben felszerelte az autóira a téli gumikat, de mindig vannak olyanok, akik elmulasztották ezt. Elég egy-két nyári gumikon, vagy kopott abroncsokon csúszkáló autó, és máris még tovább lassul a forgalom.

hóeltakarítás

Hóeltakarítás a járda csúszásmentesítése előtt

Ezekben a napokban a járdákon is csúszkálva közlekedünk, mert a járdák takarítása sem halad ilyenkor gombnyomásra. Ez persze érthető is. A járdákra hullott hó eltakarítása, valamint jég- és csúszásmentesítése az ingatlanok tulajdonosainak kötelessége a házuk, kertjük előtt. Ennek a kötelességnek persze nem tesz mindenki eleget. Valahol érthető is ez persze.

A hóesést nem lehet előre tervezni, még akkor sem, ha a meteorológusok azért ma már nagy biztonsággal meg tudják jósolni órákkal korábban. Egyrészt nem hallgat mindenki állandóan időjárás jelentést, másrészt pedig ha hallgatna is, akkor is bármikor közbejöhet valami olyan dolog, ami miatt még a felelősségteljesen gondolkodók is hátrébb sorolják a hó azonnali eltakarítását. Előfordult már olyan eset, amikor nem volt ideje eltakarítani a havat a járdáról?

Gondoljon csak bele egy olyan helyzetbe, hogy például aznap éppen távol van otthonról az ingatlan tulajdonosa, vagy más halaszthatatlannak ítélt dolga van. Ilyenkor elég, ha egy-egy utcán csak három-négy ház előtt nincs eltakarítva a járdáról a hó. Máris azt jegyzi meg az arra járó, hogy ezen az utcán se volt eltakarítva rendesen a hó a járdáról. Pedig tényleg csak néhány helyen nincs letakarítva a járda.

Többen vannak olyanok is persze, akik egyszerűen lustaságból nem takarítják el a házuk elől a havat. Indok persze ezekre az esetekre is van :). Vagy arra hivatkoznak, hogy nem volt már idő a munkába menet előtt még a hólapátolásra is, vagy egyszerűen azt mondják, hogy azért nem esett olyan sok hó, hogy mindenképp takarítani kelljen.

A hó úgyis el fog olvadni néhány nap múlva. Lehet, hogy már másnap se fog látszani belőle semmi, akkor meg minek kínlódjak vele. Ez persze lehet, hogy tényleg így van. Csak lehet vele egy komoly gond. Mégpedig az, hogy nem fogja azt vigasztalni, aki éppen abban a néhány órában csúszik el a háza előtti havas járdán.

  • Ha szerencséje van, akkor jó esetben csak jól megüti magát, és morogva kénytelen-kelletlen kászálódik fel az esés után.
  • Ha viszont nincs ilyen szerencséje, akkor akár még lábtörést is szenvedhet.

Vannak, akik azt mondják, hogy a családi házas övezetekben azért többé-kevésbé eltakarítják a havat a járdákról. A nagyobb gond a társas házak és sokemeletes épületek közötti senki földjén vannak.

Nemcsak egy-egy kiadós hóeséskor csúszik azonban a járdák burkolata. Most például éppen nem esik a hó, de a néhány nappal ezelőtti hóesésből megmaradt hó még jól tartja magát. A járdák el vannak takarítva, de a járda mellett ott van még a legalább 10 centi vastag hó. Ez a déli órákban megolvad, és vannak olyan helyek, amikor a megolvadt hó ráfolyik a járdára. Utána viszont 3 órától már újra fagypont alatti a hőmérséklet, ezért egyből rá is fagy a megolvadt hólé.

Nem kell azonban még a téli hóesés sem a járda csúszásához. Gyakran ráfagy az éjszakai pára is a burkolatra, és ilyenkor sem biztonságos rajta a közlekedés. A járda csúszásmentesítése ilyenkor viszonylag kis munkával, könnyebben megy. A járdára kiszórt faforgáccsal, homokkal vagy hamuval könnyen meg lehet szüntetni a járda csúszósságát.

Régebben általános volt a konyhasó használata is a síkosság mentesítésre, de ma már a sót nem lehet használni erre, mert káros a környezetre. Ma már a fáknak és fás szárú növényeknek kárt okozó anyagokkal nem lehet síkosság mentesítést végezni. Az előbbi hagyományos anyagokon kívül persze vannak olyan csúszásmentesítő keverékek, amelyek a csúszásmentesítésen túl még a jég megolvadását is segítik.

A felolvadt, kásás jeget is ajánlatos eltakarítani, mert éjjel a hőmérséklet fagypont alá süllyedésével újra visszafagyhat a járdára. Persze az a legjobb, ha nem is hagyja, hogy kialakuljon a jég a járdán, és időben elsepri a havat a ház elől, illetve ősszel a páralecsapódáskor vagy amikor havas eső esik, akkor sűrűbben takarítja a havat és a latyakot a háza előtti járdáról.

Persze a hóesésre és az esetleges páralecsapódásra érdemes előre felkészülni, és a takarításhoz szükséges seprűt és hólapátot könnyen megtalálható helyen tárolni, és a csúszásmentesítéshez használatos anyagokat pedig időben beszerezni.

Sűrű hóesésben akkor jár el helyesen, ha többször is eltakarítja a havat. Illetve amikor havas a járda, akkor előbb érdemes a havat eltakarítani a járdáról, és a csúszásmentesítésre szolgáló anyagot, csak akkor kiszórni a járdára, amikor végzett a lehullott hó eltakarításával. Ha fordítva csinálná a sorrendet, akkor a síkosság mentesítő anyagok kiszórásával csak azt éri el, hogy a frissen lehullott hóréteg kásás, havas latyakká válik, ami továbbra is balesetveszélyes, mert könnyen el lehet rajta csúszni. Főleg az idősebbek vannak veszélyben, akik már bizonytalanabbul járnak. Nem kell azonban idősnek lenni ahhoz, hogy a járdán megrakott szatyrokkal közlekedő fiatal is megcsússzon, és elessen.

A frissen lehullott hó eltakarítására a seprű is tökéletesen megfelelő. Amikor már vastagabb a hótakaró, akkor mindenképp érdemes hólapáttal nekiállni a járda eltakarításának. A fémből készült lapátok sokkal erősebbek, mint a könnyen beszerezhető, de a hó eltakarítására már sokkal kevésbé használható műanyag lapátok. Lehetőleg még az előtt érdemes nekiállni a takarításnak, hogy az úton közlekedők letaposnák, mert a letaposott havat már sokkal nehezebb eltakarítani. Arról nem is beszélve, hogy a hó eltakarítása is jóval tovább tart, és sokkal nehezebb, miközben még állandóan félre is kell állni a járdán közlekedni akarók elől. Amint letakarította a havat, akkor érdemes valamilyen csúszásmentesítő anyaggal is leszórni a járdát.

Ha megállt a hóesés, akkor az eltakarított járdánál már csak arra kell ügyelnie, hogy ne legyen csúszásveszélyes. Ha viszont folyamatosan esik a hó, akkor érdemes többször is takarítani a havat napközben is. Persze erre csak akkor van lehetőség, ha éppen otthon van. Ha reggel elment a munkába, akkor elindulás előtt még el tudja takarítani a havat, és valamit ki is tud szórni az elcsúszás megakadályozására, de ha továbbra is esik a hó, akkor leghamarabb majd csak a munkaidő végezte után, amikor hazaér láthat neki újra a hó eltakarításának a járdáról. Szerencsére azért olyan sokszor nem esik a hó, hogy állandó gondot okozzon ez akár a téli időszakban is.