A térkő burkolat látványos és szemet gyönyörködtető építmény kertjének szebbé és hangulatosabbá varázslására. Persze csak akkor, ha gondosan meg van tervezve a burkolat látványa, és a megfelelő köveket választotta ki hozzá.

Nem mindegy az sem, hogyan rakja le a köveket. A térburkolat összképét ugyanis nagymértékben meghatározza, hogy pontosan illeszkednek-e az egyes elemek, és megfelelően tartják-e a távolságot.

A térkövezéshez hívhat szakembert, azonban ez nem feltétlenül szükséges. Kis körültekintéssel és ügyességgel saját maga is meg tudja csinálni az udvar burkolását. Ha úgy dönt, hogy segítség nélkül áll neki az udvar térkövezésének, akkor alighanem nagy fába vágja a fejszéjét. Ezért nem érdemes elkapkodni, ha valóban szép eredményt szeretne. Megmutatjuk Önnek, hogyan készítheti el térburkolatát saját maga.

Készítsen pontos tervet!

térkő burkolat tervezés

Milyen térkő burkolatot szeretne látni a kertjében?

Ne akarjon gyorsan túlesni a térkő kiválasztásán oly módon, hogy bemegy a térkő kereskedésbe, rábök egy éppen akciós térkőre, amit aztán hazavisz, és szépen egymás mellé rakosgat.

Természetesen így is meg lehet csinálni a burkolatot. Ennek azonban nem valószínű, hogy az lesz az eredménye, amit eredetileg elképzelt. Ahhoz, hogy a térkövezés jól sikerüljön, mindenképpen időt kell szánni a gondos tervezésre.

Az első, amit ki kell találni, hogy milyen képet szeretne látni, ha végignéz a kerten.

  • Hol legyen az út,
  • hol a kocsi helye,
  • hol legyen egy, vagy akár több sziget, ahová asztalok, székek kerülhetnek,
  • hol szeretne egy-egy nagyobb, teraszszerű részt.

Ezeket ugyanis mind a térkövek segítségével hozhatja létre. Fogjon egy papírt és egy ceruzát, és rajzolja le az elképzelését. Ha pedig ért a számítógépekhez, akkor találhat tervezőprogramokat, amelyekkel akár teljesen élethűen is ábrázolhatja burkolata elképzelt tervét.

Ha már tudja, hová és milyen formában szeretné a térköveket helyezni, jöhet a színvilág és a mintázat kialakítása. Térkőből ugyanis többféle méretű, formájú és színű létezik, így gyakorlatilag végtelen a variációk száma. Nyilván fontos figyelembe venni az előzőleg megálmodott formákat, hiszen ettől is függ, hogy pontosan mekkora és milyen alakú térkövekre van szükség. A színt érdemes a ház színéhez, vagy éppen a kert hangulatához igazítani. Valójában azonban a térburkolat színe a fantáziájára van bízva.

Tudni kell, mit kell elbírni a burkolatnak

Az esztétikai funkción kívül a térburkolattal kapcsolatban nagyon fontos információ, hogy mekkora terhelést bír ki.

  • Alapvető, hogy a térköveken valószínűleg járni fog, így az emberek súlyát mindenképpen elbírja, hosszabb távon is.
  • Ha kocsibeállót épít, akkor fontos az is, hogy a burkolatnak ne okozzon problémát a jármű súlya, ne süllyedjen meg alatta. Különösen igaz ez akkor, ha több járművet is parkolna a burkolaton.

Ha nem figyel oda a térkő teherbírására, akkor hamar szembesülhet azzal a problémával, hogy megsüllyed, egyenetlenné válik, amitől csúnya lesz.

Természetesen nagyon sok múlik azon is, hogyan lettek lerakva a kövek. Megfelelően elő lett-e készítve a talaj a térkövek lerakása előtt, hiszen ha nem, akkor ez könnyen süllyedéshez vezethet. Bármilyen gyönyörű térköveket is választ burkolatához, a teherbírással számolnia kell. Ellenkező esetben megsüllyedhet a burkolat, és az elképzelt tetszetős burkolatból idővel egy hepehupás felület alakul ki. Ne akarja látni, mert nem lesz szép látvány.

Térkő burkolata kiválasztásához kérje szakemberek segítségét

Ha kellő alapossággal megálmodta burkolata minden részletét, akkor már csak az van hátra, hogy megvegye a térkövezéshez szükséges anyagokat. Hacsak nem profi a térkövek világában, akkor mindenképpen kérje ki szakember tanácsát a tüzépen: mely térkövek lennének a legjobbak az Ön burkolatához.

Ne essen abba a hibába, hogy megveszi a legolcsóbb térkövet az Önnek tetsző színben. A térkő burkolat színének tartóssága is fontos, de talán még ennél is fontosabb az, hogy megfelelő vastagságú legyen ahhoz, hogy az Ön kertjében tervezett terhelést károsodás nélkül elbírja majd az elkövetkező évtizedekben.

A tüzépen a szakemberek tudnak segíteni abban, hogy terveinek burkolatba öntéséhez milyen térkövekre lesz szüksége, és melyek lehetnek azok, amelyek hosszú évtizedeken át valódi díszei lesznek majd udvarának. Ha a térkő választáskor körültekintően jár el, akkor mindent megtett azért, hogy szemet gyönyörködtető legyen a végeredmény.