Ha a természetes, rusztikus megjelenésű burkolatokat kedveli, akkor egy bontott tégla terasz burkolat tökéletesen illeszkedni fog háza és kertje megjelenésébe. A terasz otthona meghosszabbítása a kert felé, ezért érdemes otthonosan, kényelmesen berendeznie teraszát is.

Ez leginkább az asztal és székek tetszőleges elhelyezését jelenti a legtöbb esetben. Ezek mellett azonban még sok egyéb bútordarabbal is kényelmesebbé teheti majd teraszát.

Persze nem mindegy az sem, hogy nyitott vagy pedig fedett a terasz. Nyitott terasznál a terasz elkészülő bontott tégla burkolata is ki lesz téve majd a téli időjárás viszontagságainak. Fedett terasznál azonban az eső és a hó nem veszélyezteti majd a burkolat épségét. Emellett még két további előnye is van a fedett terasznak:

  • Egyrészt nem kell azt keresni, hogy hova meneküljenek a kerti partin akkor, ha hirtelen elkezd esni az eső.
  • Másrészt pedig a terasz bútorait, az asztalt és a székeket sem kell majd biztonságos helyre vinni a tél közeledtével.

A természetességet tükröző bontott tégla terasz burkolatnál mindenképp törekedjen arra, hogy bontott téglák közé kerüljön majd néhány pecsétes, címeres tégla is, mert ezeknek a burkolatba való beépítése igazán különlegessé és egyedivé teszi majd terasza elkészülő burkolatát. Ezekre a címeres téglákra érdemes időben elkezdeni a vadászatot, mert nem biztos, hogy könnyen fog találni olyan bontott tégla kereskedést, ahol azonnal adni tudnak Önnek a címeres téglákból is. Főleg nem akkor, ha tényleg valamilyen értékes különlegességre vágyik majd terasz burkolatában.

A terasz építésekor a burkolat alapját a hagyományos módon is kialakíthatja, és nyitott terasznál ezzel akár a burkolat belsejébe való vízelvezetést is biztosíthatja.

Terasznál azonban sokszor egy beton aljzat kerül kialakításra, és ezért a bontott téglával való burkolásánál nem kell a burkolat alapjának kialakításával is foglalkoznia. Azt kell megoldania, hogy a beton alapra, hogyan tudja a bontott téglák megálmodott mintázatát a legpraktikusabban rögzíteni.

A bontott téglák rögzítéséhez a legjobb választás lehet a rugalmas flexibilis csemperagasztóval való ragasztás.

  • Ha nyitott teraszt burkol, akkor mindenképp fagyálló legyen a csemperagasztó is.
  • Fedett terasznál is érdemes fagyálló ragasztót választani akkor, ha télen nem fűti a teraszt, és a hőmérséklete nulla fok alá is eshet.
London antik térburkolat

KK Kavics London antik térburkolat beige színben

A bontott tégla burkolat lerakásakor érdemes felmérni a burkolatok épségét. Ha érzékelhető méretkülönbségek vannak bontott téglák között, akkor érdemes a burkolatot nagyobb fugaközökkel lerakni. Ennek az az előnye, hogy az egyes téglák méretkülönbségeit a nagyobb fugaköz el fogja tüntetni, és egyenletesen tudja majd lerakni a burkolatot.

  • Milyen lesz terasza bontott tégla burkolata?

Ha egyenletes méretűek és meglehetősen épek a bontott téglák, akkor kisebb fugaközökkel is lerakhatja a burkolatot.

Mivel betonalapra ragasztja a téglákat, ezért a lerakás után a fugaközöket érdemes cementes habarccsal kitölteni.

  • Ezzel egyrészt a tégla burkolat vízzárását is biztosítja.
  • Másrészt pedig a terasz is sokkal könnyebben tisztán tartható lesz, mert nem kell majd a fugaközökben lévő homokot vagy folyamhomokot állandóan seperni.

A cementes fugázó használatával biztosíthatja a fugaközök vízzáróságát. A téglaburkolat vízzáróságát azonban érdemes a burkolat impregnálásával is biztosítani. Az impregnáló használatával nemcsak a burkolat vízzáróságát növeli, hanem ezzel együtt a fagyállóságát is, hisz az impregnáló nemcsak megakadályozza a nedvesség téglákba szivárgását, hanem ezzel együtt a fagyásveszélyt is csökkenti.

  • Különösen nyitott terasznál érdemes elvégezni a burkolat impregnálását még időben, a téli fagyok megjelenése előtt. Nyitott terasznál akár évente érdemes az impregnálást elvégezni a fagyveszély csökkentésére.
  • Nyitott terasznál még a csapadékvíz elvezetéséről is gondoskodni kell, ezért a felszíni vízelvezetés megkönnyítésére érdemes a háztól elvezető módon kialakítani a teraszburkolat lejtését a víz lefolyásának megkönnyítésére. Ez azt jelenti, hogy méterenként másfél, 2 centiméteres lejtéssel érdemes kialakítani a terasz burkolatát.

Ráadásul az impregnálószer még a téglaburkolat színének karakterességét is jól ki fogja emelni.

bontott tégla terasz burkolat

Semmelrock Fuego Antico bontott tégla burkolat terasza burkolására

Ha nyitott terasza van, és egész télen a teraszburkolatra esik majd a hó, akkor a bontott téglából készült burkolat helyett érdemes jóval fagyállóbb burkolatban gondolkodni.

Ez a térkő megjelenésében tökéletesen hasonlít a kisméretű téglához. Égetett agyagtégla helyett azonban ez betonból készül, ezért nem kell attól tartania, hogy szétfagy télen. Terasz burkolatként való beépítésével nem kell burkolata kinezetében kompromisszumot kötnie, mégis télálló lesz a burkolat teraszán. Mit szól hozzá?