Térkő vágása nélkül nehéz lerakni a térkő burkolatot. Minél egyedibb és érdekesebb mintát talált ki, valószínűleg annál több vágásra lesz szüksége. Érdemes azonban törekedni arra, hogy minél kevesebb térkövet kelljen vágni a térkövezéskor.

Ha futósoros kötésben rakja le a térköveket, és előre kirak egy próbasort, akkor máris sokat segített magán. Ha a lerakott próbasornak megfelelően, pontosan fogja kimérni a burkolat helyét, és lerakni a szegélyt, akkor pontosan beférnek majd a térkövek. Ezzel eléri, hogy a térkövek méretének megfelelő lesz a térkő burkolat, és nem kell vágni az egyik szegélynél. Persze a kötés miatt minden második sor két végén egy térkövet félbe kell vágni. Vagy pedig minden sorba kell tenni egy-egy fél térkövet, de ekkor bármelyik megoldást is választja, egyszerűen nem lesz vágási veszteség.

térkő vágása

Térkő vágása a csatornafedélnél. Törekedjen a minél pontosabb illesztésre!

Persze ha egyedi mintát álmodott meg a burkolatának, akkor a minta miatt nemcsak a burkolat szélén a szegélyeknél, és például a csatornafedeleknél, tűzcsapnál és korlát oszlopoknál kell vágni a térköveket, hanem a minta kialakításakor is. Ez a vágás azonban a minta miatt szükséges és elkerülhetetlen, és nem a burkolat nem megfelelő helykijelölése miatt. Ezt a vágási munkát nem tudja megtakarítani. A kitalált minta kialakításához szüksége van a vágásokra.

leier castrum antik burkolat

Leier Castrum antik burkolat füstantracit színben. A füstantracit színvilág tetszik Önnek is?

Minél érdekesebb és egyedibb mintát talál ki, annál szebb lesz a burkolata. A lényeg az, hogy csak azért ne mondjon le egy egyedi mintás térkő burkolatról, hogy a vágási veszteséget minimalizálja. Alkalmazza azonban azt a megoldást, hogy az egyik helyre kivágott térkövek maradékát próbálja felhasználni a másik helyen. Egyszínű burkolatnál nincs is ezzel a gazdaságos lerakási móddal semmi gond.

semmelrock citytop smart térkő burkolat

Semmelrock Citytop Smart térkő burkolat. A karamell vagy inkább az őszi lombok sárgásbarna, vöröses színvilága tetszik jobban?

Sokkal nehezebb azonban ezt a takarékos lerakási módot használni, ha többféle színből áll össze térkő burkolata megálmodott mintája. Ilyenkor nemcsak a térkő darabok nagyságát és formáját kell nézni, hanem a színnek is egyeznie kell. Nem mindegy, hogy milyen színű térkőből van éppen megfelelő méretű és formájú darabja.

A beton térkövek vágásakor a betont kell a megfelelő méretre vágni. Ez is kemény munka, de azért jó hír lehet az, hogy a betonból készült térköveket rázással és préseléssel tömörítik a készítéskor. Ezzel is olyan szilárdak és tömörek lesznek a térkövek, hogy nem kell bele további erősítésként betonvas. Persze még így is kemény munka a térkövek vágása, mert a betont kell átvágni. Ha pedig még egy-egy nagyobb kavics kerül a vágókorong útjába, akkor még azt is át kell vágni. Annyi előnye azért van a vágásnak, hogy ezek a nagyobb kavicsszemcsék a térkő belsejében találhatók inkább, ezért a vágás megkezdésekor nem zavarják a vágási él kialakítását.

A térkövek vágásához használhatja a kézi gyorsvágógépeket is, például egy FLEX-et. Arra figyeljen oda, hogy kővágásra használható gyémánt korongra van szükség a vágáshoz. Ha tudja, hogy a minták miatt sokat kell vágni, akkor a kézi vágóval lassan fog haladni, ezért érdemesebb egy asztalra rögzített vizes kővágót kibérelnie vagy kölcsönkérni.

Burkolata megálmodott mintájához sok vágásra lesz szüksége?