Az elismerő pillantásokat kiváltó kert a körültekintő tervezés és a tervek pontos kivitelezésének az eredménye. A tervező a kerttervezés elsődlegességére a térkövezést végző szakember pedig a burkolat lerakásának szakszerűségére esküszik. Ön viszont pontosan tudja, hogy egyik sem kizárólagos fontosságú, mert a tervezésre és a gondos munkára is szükség van kertje szépségének kialakításához és megőrzéséhez.

A kerttervezés lényege, hogy a kialakított kert hangulatos egységet alkosson a lakással. Fontos, hogy a lakásból a kertbe kilépve továbbra is azt érezze, hogy „itt otthon vagyok”. Persze tükrözze a személyiségét a kert, de ugyanez van otthonával is, és ha jól tervezték meg, akkor kertje és lakása nem állhat éles ellentétben egymással.

A kerttervezés folyamata

Ha szakemberre bízza a kertépítést, akkor ő biztos fog készíteni legalább egy kézirajzot a kert alaprajza alapján. A szakembernek ez a kiinduló helyzet felméréséhez és rögzítéséhez mindenképp szükséges. Ez a rajz lesz a szakember „kályhája”, ahonnan kezdi kertje megújításának a tervezését.

profi kerttervezés

A kerttervezés milyen lépései vezetnek ilyen eredményhez?

A helyzetfelmérés után következik az Ön kívánságainak a jegyzéke, amelyben a szakember az Önnel való beszélgetéskor feljegyzi, hogy mit szeretne a kertben kialakítani. Arra is lehet javaslata, hogy ezeket hol szeretné látni majd, de a szakember is meg tudja keresni ezeknek a legjobb helyét a kert adottságai alapján.

Hova fog kerülni a fasor, a pázsit a gyerekeknek szánt játszó alkalmatosságokkal, a virágágyások, a kertben kialakított pihenő, a szökőkút vagy éppen az úszómedence. Mégpedig nemcsak külön-külön szigetekként kell ezeknek megtalálni a legjobb helyét a kertben, hanem ugyanilyen fontos, hogy egymás mellett hogyan fognak ezek kinézni, és az őket összekötő járdákat, utakat is gondosan meg kell tervezni a kertben található vagy ezután ültetendő növények, bokrok és fák hangulatát és szépségét is megőrizve.

Nemcsak az utak és pihenőhelyek helyét és vonalvezetését kell kijelölni a tervezéskor, hanem ki kell választani a burkolásra használt burkolólapok fajtáját, színét és mintázatát is.

Ha nincsenek még növények a kertben, akkor meg kell határoznunk ezeknek a helyét és fajtáit is. Ha még fák sincsenek, akkor meg kell határoznunk azoknak a nagyobb fáknak a helyét, amelyek évek múlva majd megadják a kert jellegzetes helyeit. Ha ezek a fák már megvannak, akkor pedig ki kell választani a kertben telepítendő egyéb növényeket. A telepített kerti járdák két oldalára gyakran kérnek sövényt. A virágágyások kijelölése sem csak az ágyás kijelölését jelenti, hanem meg is kell határozni azt, hogy milyen módon lesz kialakítva a virágágyás, és milyen virágok lesznek majd benne.

A kerttervezés elkészültével még csak papíron lett szép a kert, még nem csináltunk semmit. A tervekben foglaltakat lépésről-lépésre haladva meg is kell csinálni a kertben.

Kertépítés lépésről-lépésre

A kertépítés érdemi része mindig a kert rendbetételével indul. Amikor már tudja, hogy mit szeretne kialakítani a kertben, akkor már lehet látni, hogy hol kell átalakítani a jelenlegi állapotot az elképzelt kert kialakításához. A kertrendezés egy új építésű ingatlannál sokszor az építési hulladékok eltakarítását jelenti, de ha már élő kertről van szó, akkor a tereprendezésbe beletartozik a nem megfelelő helyen lévő fáknak a kivágása, a felesleges növények kivágása és eltakarítása. Az is lehet, hogy nem kell kivágni a fát, megszüntetni a sövényt, de meg kell metszeni a munkálatok elvégzéséhez.

A kert rendezését követi a földmunka, amikor pl. egy úszómedencét, kerti tavat vagy egy szökőkutat szeretne építeni.
Ezután kerülhet sorra a burkolatoknak a lerakása a medence vagy a szökőkút körül. De akkor is szükség van a térkövek lerakására, ha pl. egy teraszt vagy kerti pihenőhelyet alakít ki a kertben. Sőt a kerti utak és a házhoz vezető vagy ház körüli utak és a kocsibejáró burkolására is sort kell keríteni a kivitelezéskor.

A burkolat elkészülte után kell a növényzet számára a termőföldet elegyenlíteni, pótolni. Ezután következhet majd a növények ültetése, de pl. a virágágyás kialakítása ilyenkor lehet majd esedékes. Eközben bármikor szükség lehet földmunkára és tereprendezésre.

Amikor már elkészültek a burkolatok és elültették a növényeket is, akkor következhet majd a pázsit füvesítése. Ez jelentheti pl. a fűmag elvetését vagy a gyeptégláknak a telepítését is. Attól függően, hogy milyen gyorsan szeretné látni kertjében a zöld pázsit megjelenését.

  • Igaz is. Milyen gyorsan?