Nagyon jól tud esni télen a jó meleg lakásban ücsörögni, és nézegetni a kinti hóesést, jeget, hideget. Azok számára azonban, akik szívesen tartózkodnak kint a kertjükben, a tél egy idő után unalmassá és lehangolóvá válhat. Télen az ember nem nagyon tud kint ücsörögni és olvasni, vagy csak élvezni a kert hangulatát, mert hamar elkezd fázni. De van megoldás!

Szerencsére a kreatív lakberendezőknek, építészeknek hála, mára erre a problémára is van megoldás: a télikert! Ahhoz viszont, hogy télen is élvezni tudja a kerti hangulatot, előre kell gondolkodni. Most érdemes belevágni a tervezésbe, majd az építőanyagok beszerzésébe és az építésbe.

Meglepően kevés házban látni télikertet, de az biztos, hogy ahol van, ott egészen egyedülálló hangulatot áraszt. Valójában nem is annyira bonyolult megépíteni. Ha azok közé tartozik, akiknek télen hiányzik a kert, nagyon sokat segíthet a közérzetében a hidegebb hónapokban. Amire szükség van, az leginkább a jól szigetelő nyílászáró, és sok-sok növény. Na meg persze az alapot is meg kell csinálni, így szükség lesz betonra, járólapokra, fugára, és sok más építőanyagra is.

Mi is az a télikert?

A télikert voltaképpen egy teljesen zárt terasz. Hasonlít a régi házakon látható üvegverandákhoz, csak azoknál valamivel nyitottabb, mert a fala teljes egészében üveg. Amiben más, mint egy szimpla terasz, az az, hogy – lévén zárt – teljesen fűthető, így nem fog megfagyni a télikertben, mint a teraszon. Talán még ennél is fontosabb azonban, hogy a télikertben lévő növényei sem fognak szenvedni a hidegtől. Tulajdonképpen olyan, mintha bevinné a kertet a lakásba, és jó kényelmes bútorokkal szerelné fel.

Vitathatatlan előnye, hogy az időjárás kicsit sem befolyásolja a télikertben töltött időt: mivel fedett, szakadhat az eső, a hó, fújhat a szél, és eshet jég, vagy akár ónos eső is, nyugodtan kortyolgathatja a kávét, teát, vagy éppen kakaót kellemes, kerti hangulatban, szép zöld növények, színes virágok között, jó melegben. Sőt, kifejezetten hangulatos nézni a meleg télikertből a szakadó esőt, vagy a nagy pelyhekben hulló havat, miközben élvezi a meleget.

Hogyan építsen télikertet?

télikert építése

A télikert utólag is megépíthető családi házához

Ha épp most építi meg a házukat, akkor egyszerűen csináltassa meg úgy a tervet, hogy a télikert is szerepeljen benne. Ha azonban erre építkezéskor nem gondolt, vagy a ház vásárlásakor, nem kell kétségbeesni. A télikert utólag is könnyen kialakítható. Lényegében egy teraszt kell csatolni a házhoz, amit be kell üvegezni végig, megfelelő hőszigetelési tulajdonságokkal bíró ablakokkal. Az az igazi, ha a tető is üveg, így átszűrődik rajta a kinti fény, bár a nyárra való tekintettel nem árt, ha van lehetőség a sötétítésre is. Fontos, hogy a fűtést is meg kell oldani a helyiségben.

Hogy a télikert igazán hangulatos lehessen, érdemes úgy elhelyezni, hogy a kertje igazán szép részére lásson rá belőle. Persze mind a kertet, mind a télikertet érdemes kicsit felturbózni a hangulat érdekében. Egy sziklakertre, vagy kerti tóra nézve nehéz nem ellazulni a télikertben ücsörögve. Belül elhelyezheti a kedvenc virágait, növényeit, ahogy csak akarja. Kényelmes bútorokkal szerelheti fel, hogy minél tökéletesebb legyen az élmény, amit nyújtani tud.

Mire „használható” egy télikert?

Ha nem lenne elég meggyőző érv a télikert mellett, hogy egyedülálló hangulatban ülhet le olvasgatni, akár konkrét funkciója is lehet. Berendezheti például nappalinak. El tudja képzelni, milyen jó egy télikertben ülni a vendégeivel egy kényelmes kanapén, és beszélgetni. A nappali amúgy is általában a ház központi része. Egészen különlegessé teheti azzal, hogy a télikertbe rendezi be. Én voltam egyszer egy ilyen házban, és nem győztem nézelődni. Furcsa volt, hogy gyakorlatilag átlátszók a falak, de nagyon jól nézett ki.

Ha Ön is különösen jól érzi magát ebben a környezetben, akár a hálószobát is teheti a télikertbe, hiszen attól nem kell tartani, hogy hideg lesz. Itt azonban számolnia kell azzal, hogy éjszaka be fognak szűrődni a külvilág fényei, ami nem feltétlenül előnyös az alvás szempontjából. Ennél gyakoribb, hogy az étkezőasztalt költöztetik ide a székekkel együtt, így a család mindig úgy érezheti magát, mintha szabadtéren reggelizne, ebédelne vagy vacsorázna.