Az lehet, hogy az ágyásokba kiültetett virágai nem májusban fogják a legszebb arcukat mutatni, de fák és a cserjék április végén, május elején borulnak virágba, és ekkor néznek ki talán a legszebben. Persze a szorgos gazda számára még ennél is szebb látványt nyújtanak majd az érett gyümölcsöktől roskodozó gyümölcsfák. Milyen feladatok vannak a kertben májusban?

A füves pázsitot már májusban is nyírni kell. Sőt a fű a március végi, áprilisi magához térés után talán májusban nő a leggyorsabban. Ekkor a talaj még megfelelően nedves a téli időszakban lehullott csapadéktól, és ebben a nedves földben a napsugárzás hatására gyorsan nő a fű is. Nyugodtan tervezheti tehát a fűnyírást is, mint elvégzendő feladatot.

A virágok kora tavasztól késő őszig nyílnak, virágoznak. Attól függően, hogy milyen virágokat szeretne látni a kertben, március végétől késő őszig lehet majd több-kevesebb elfoglaltsága velük.

Ha azt szeretné, hogy kora tavasztól késő őszig állandóan legyen a virágágyásaiban éppen virágzó növény, akkor az egyes virágok virágzási idejének megfelelően tervezze meg az elültetendő fajtákat.

Nemcsak ki kell ültetni, és rendszeresen locsolni őket a száraz időszakban, hanem a gyomoktól is tisztán kell tartani az ágyásokat. Erre sokan próbálnak vegyszeres okosságokat kitalálni, de a vegyszeres gyomírtás csak a kiültetés előtt végezhető el. Ugyanis bármivel is vegyszerez, biztos lehet abban, hogy a használt vegyszer nem fog válogatni a gazok és kedvenc virágai között. Akkor jár el a legbiztonságosabban, ha a hagyományos gyomlálás és kapálás módszerénél marad. Ezek ugyan nem annyira modern eljárások, és meglehetősen fáradtságosak is, de legalább a virágait csak az Ön által irányított kapa veszélyeztetheti. Ez pedig ugye nem fog megtörténni?

A hagymás virágok közül a nárciszok és a tulipánok májusban már elnyíltak. Az elvirágzás után a tulipánfejeket nárciszokat érdemes levágni, visszatörni, a virágok zöldjét azonban ne bántsa. Várja meg, amíg ezeknek a növényeknek a zöldje egészen el nem szárad, mert ezalatt az időszak alatt is a nárcisz és a tulipán hagymája sok energiát gyűjt majd össze a következő virágzáshoz. A zöld részek teljes visszaszáradása után a hagymákat érdemes felszedni, és száraz, hűvös helyre tenni. Ha viszont nem bújtak ki ezek a virágok, akkor az is lehet, hogy túlságosan mélyen vannak már a hagymák. Ekkor is érdemes felszedni a virágok hagymáit, és pihentetni a következő virágzási időszakra. A következő tavasszal figyeljen majd arra, hogy ne kerüljenek olyan mélyre majd a földbe.

Ugyanakkor a nyáron virágzó dália és a kardvirág hagymáit májusban kell kiültetnie a kertbe.

Ha a virágágyások mellett virágos cserjék is vannak a kertjében, akkor májusban már ezek is virágoznak. Amikor elhervadnak a virágok, akkor érdemes megmetszeni a kivánt formára. Érdemes a metszést közvetlenül a virágzás után, de még lombfakadás előtt elvégezni, mert ha már kihajtanak a lombok, akkor a metszés legyengíti a cserjéket.

Ha kedveli a kertben az orgonát, akkor az elvirágzott virágbugákat érdemes levágni, mert a termések érlelése nem teszi szebbé az orgonát, de sok energiájába kerül a növénynek.

A legjobban azonban akkor jár, ha olyan virágokat ültet az ágyásba, amelyek egész évben virágoznak, tavasztól késő őszig. Ha ilyen virágokat szeretne, akkor a petúniát és a muskátlit érdemes ültetni a virágágyásba. Ezek megfelelő termőtalajban, tápanyag utánpótlással és locsolással tavasztól őszig megfelelően fejlődnek majd, és dús virágot is hoznak.

virágba borul a kert

Milyen virágok vannak a kertjében?

A virágágyások között pedig a legkényelmesebb közlekedést egy járdalapokkal gondosan kirakott út biztosíthatja.

  • Nem feltétlenül kell azonban virágágyásban gondolkodnia, ha virágokat szeretne a kertjében.
  • Ha a kertben konyhakerti növényeket termeszt, akkor a muskátli és a petúnia a terasz előtti vagy a teraszon lévő virágládákban is jól fejlődik majd. Persze az elültetés után a tápanyag utánpótlásról és a rendszeres locsolásról a virágládákban is gondoskodni kell azért, hogy egész évben szépen virágozzon.