Az udvar térkövezése nagy divat mostanság, ami nem csoda, hiszen amellett, hogy esztétikus, nagyon praktikus is. Ön is udvara térkövezésén gondolkodik?

térkő trendek

Térkő trendek az udvarban. Milyen lesz a burkolata?

A térkővel kijelölheti az autó vagy autók helyét, a járdákat, elvezetheti a vendégeket egy kerti tűzrakóhoz, garázshoz, vagy sármentes utat biztosíthat a fészerhez. Egyszóval sokkal könnyebbé teheti az életét, ha használ térköveket a kertben. Nem is igazán szokott kérdés lenni, hogy kell-e térkő, sokkal inkább az merül fel, hogy milyen is legyen a térkő, ami az udvarra kerül.

Azon túl, hogy nyilvánvalóan figyelembe kell venni a térkő teherbírását, főleg az esztétikai szempontok szoktak szerepet játszani. Térkőből ugyanis gyakorlatilag végtelen a választék, szinte minden elképzelés megvalósítható. Azok számára azonban, akiknek eleinte nincs konkrét elképzelésük, és így kezdenek el nézelődni, éppen a bőség zavara lehet az, ami miatt nem tudnak dönteni. Ha az esztétikumot nézzük, még akkor is több nézőpontból közelíthetjük meg a témát. Ezért érdemes kicsit átrágni, milyen trendek alapján választhat.

Mediterrán hangulat a kertben

Bár önmagában a térkövezés nem elég ahhoz, hogy mediterrán hangulatot varázsoljon az udvarába, nem is hinné, hogy egy stílusos burkolattal mennyit képes hozzátenni. A mediterrán kert alapja persze maga a ház: legyen ilyen stílusú és színű. A színek általában meleg árnyalatok, sárga, barna, narancs és piros különböző árnyalati. A hangulat úgy lesz teljes, ha a térkövezés is ehhez a színvilághoz igazodik, tehát a meleg színeket részesítse előnyben a térkövek kiválasztásakor. Ezzel természetesen burkolata passzol majd a ház színéhez.

A hatást lehet fokozni színpompás virágoskerttel, és gyakorlatilag bármivel, ami az Ön számára mediterrán hangulatot áraszt. Jó ötlet egy sziklakert, amihez szintén beszerezheti a köveket a tüzép telepen, különböző méretben, széles választékban. Szükség lesz hozzá természetesen némi földre, illetve esetleg homokra. Ezeket is megveheti ugyanitt. A kertre pedig szintén felhívhatja a figyelmet a térkövezéssel úgy, hogy arra vezet a járda, esetleg szépen körberakja vele a területet.

A növényzethez igazítva

Ha fontos, hogyan néz ki a kertje, akkor alighanem komoly figyelmet fordít arra is, hogy milyen növényeket telepít, illetve hogy azok rendben legyenek tartva. A térkövezéssel nagyon szépen ki lehet ezt egészíteni. Ha például van egy szép, formára nyírt bokorcsoportja, akkor rakhat köré járdát térkőből. Ezzel mintegy kiemeli az udvarból, látványosságot csinálhat belőle a kerten belül. A sövény vonalát is követheti a térkövekből kirakott járda, így a sövény mellett juthat el a kaputól a házig.

Fűre lépni tilos!

Természetes, hogy nincs oda azért a gondolatért, hogy a nagy munkával szép, üde zölddé varázsolt gyepét mindenki letapossa, aki belép az udvarba, vagy ami még rosszabb, ráálljon az autójával. Erre a problémára elég egyértelmű, ugyanakkor nagyon esztétikus megoldás, ha egyszerűen kijelöli a mászkálásra alkalmas helyeket a kertben. Ha van egy szépen megmunkált, térkövekből kirakott ösvény, senkinek eszébe sem jut majd a fűre lépni.

Ugyanez igaz a kocsibeállóra is: kövezze le azt a részt, ahol állhat a vendégek autója, így nem akarnak majd máshová állni.

Kivilágított út az éjszakában

Különösen télen fordul elő gyakran, hogy sötét van már, amikor hazaérkezik. Ilyenkor főleg jól jön a kertben egy térkövezett járda, hogy ne kelljen a fűben bukdácsolni. Még jobb, ha a térkövek közé lámpákat csempész. Ezek a lámpák ki is világítják 1-2 méterenként az utat, így még látni is fog. Kaphatók ugyanis olyan lámpák, amelyek kimondottan arra valók, hogy a térkövek közé csempéssze őket. Ezeknek az üvege nem törik össze, ha rálép, bírják a terhelést. Többségük LED-es, így nem is fogyasztanak sokat.

Azon túl, hogy a térkövek közé csempészett lámpák nagyon praktikusak, rendkívül hangulatosak is. Kellemesen világossá, de nem túl világossá varázsolják a kertet éjszaka, és biztonságérzetet is nyújtanak. Hasonló hatás érhető el, ha nem lerakható lámpákat használ, hanem a járda mellé, fáklyaszerűen leszúrhatókat.