Március eleje van, megjött a tavasz. A napok egyre hosszabbak már, és egyre jobb az idő is. Az időjárás jobbra fordulásával és a napsütéssel együtt biztosan megjött a kertészkedő kedve is.

Ha kertje van, és szeret a kerti munkákkal foglalkozni, akkor biztos várta már a tavasz megjöttét. Ne feledje azonban, hogy most még meglehetősen csalóka az időjárás. Az egyik percben még süt a nap, és jó idő van, a másik pillanatban pedig egészen hűvös van. A tavasz a legváltozékonyabb évszakunk.

Vannak gyümölcsfák, cserjék és bokrok is a kertjében?

Ha igen, akkor a legfontosabb feladat talán a metszés. Ne siesse el azonban, mert egy hirtelen jött fagy kárt tehet a megmetszett gyümölcsfákban. A rügyek megjelenését mindenképp meg kell várnia az ágakon, mert ezek alapján tudja a megfelelő hosszúságúra metszeni az ágakat. Az elszáradt ágakat le kell vágnia a gyümölcsfákról, és megfelelően meg is kell ritkítani az ágakat ahhoz, hogy ne sok apró, hanem inkább kevesebb, de nagyobb, szebb termést hozzon majd.

A gyümölcsfák mellett a bokrokat és cserjéket is érdemes megmetszeni, formára alakítani.

A rügyek kifakadása előtt érdemes a fákon lemosó permetezést végezni. Ha permetezett már, akkor ismeri a permetezés közbeni szabályokat. Ha viszont nincs gyakorlata ebben, akkor arra mindenképp figyeljen oda, hogy szélcsendes időben permetezzen, és figyeljen oda arra, is hogy nehogy lemossa az eső a kipermetezett vegyszert közvetlenül a permetezés után. Ha nem szokott permetezni, akkor az is jó megoldás, ha megkéri valamelyik gyakorlott ismerősét, hogy amikor ő végzi a permetezést a kertjében, akkor gondoljon Önre is.

A metszés mellett azonban más munkák is várnak Önre a kertjében.

Milyen feladatok várják még?

Ha ősszel megtrágyázta, és fel is ásta, vagy kistraktorral kiszántatta a veteményeskertet, akkor a téli fagyban a nagy rögök kellően szétporladtak. A jó idő közeledtével kellően laza, és a trágyázással jól előkészített talaj várja a különféle magvak és palánták elültetését. Ha viszont ősszel nem ásta fel a kertet, akkor a metszés utáni közvetlen feladata a veteményeskert felásása lesz. Ha az elmúlt évben gondosan gyűjtötte a kerti hulladékot, akkor van humusz is, amivel fel tudja javítani ásás közben a talajt.

Ha nem gyűjt humuszt, akkor szerves trágyával is fel tudja javítani a talajt. Igaz, hogy ezt ősszel jobb lett volna elvégezni, mert akkor már a tavaszi ültetésre hasznosulhatnának a trágyában lévő tápanyagok, de ha akkor nem végezte el ezt, akkor „jobb későn, mint soha” hozzáállással, most is megtrágyázhatja ásás közben a talajt.

Nemcsak a veteményeskertet, hanem a füves pázsitot is érdemes rendbe tenni tavasszal. A gyep fellazítását géppel érdemes elvégezni. Pázsit műtrágyával is érdemes megszórni a gyepet, mert ez is segít a gyep megerősödésében. A hiányos részek visszapótlásával azonban várjon még néhány hetet, mert az elszórt fűmagvak kikeléséhez még korán van. Áprilisban már elég eső esik, és a nap is elég melegen süt ahhoz, hogy kikeljenek az elszórt fűmagvak.

Márciusban még korai a különféle palánták kiültetése, viszont, ha üvegházban kelteti magról a kiültetendő palántákat, akkor a magvakat már el lehet ültetni, hogy a jó idő beköszöntével, ki tudja ültetni a palántákat.
Persze ha nincs üvegháza, akkor üzletből is vásárolhat majd paradicsom, paprika, káposzta, karalábé és uborka palántákat. A petrezselymet, répát, borsót, babot pedig magról fogja majd úgyis elültetni.

Térkő burkolatát is érdemes tavasszal karban tartani

tavaszi munkák

Milyen tavaszi munkák lehetnek egy térkövezett kertben?

A mi időjárási körülményeink között télen sokszor 0 fok körül ingadozik a hőmérséklet. Mit jelent ez?

Legfőképpen azt, hogy késő éjszaka, és hajnalban fagypont alá csökken a hőmérséklet, napközben viszont bőven fagypont felett jár a hőmérő higanyszála, ezért az éjszaka megfagyott talaj nappal felolvad.

Ugyanez történik térkő burkolatával is. A déli napsütésben felenged a föld fagya, és a nedvesség víz formájában befolyik a hajszálrepedésekbe. Ez a befolyt víz az éjszakai fagyban megfagy, és feszíti ezeket a hajszálrepedéseket.

Ha megfelelő a térkő burkolat alapjának előkészítése, akkor az elszivárgó rétegben lévő kőzúzalék között hézagokban van annyi hely, hogy el tud szivárogni a nedvesség a talajba, és nem sérül a burkolat. Ha viszont nem megfelelő a felolvadt nedvesség leszivárgása a talajba, akkor a burkolat alatti hajszálrepedésekbe nappal befolyt víz megfagyva feszíti az ágyazatot, és ez bizony a burkolatot hepe-hupássá is teheti egy-egy hosszú tél alatt. Miért történhet ez meg?

Leginkább azért, mert egy télen, akár 30-40 ilyen olvadás-fagyás ciklus is előfordulhat, és ha a burkolat alapja nem vezeti el megfelelően felolvadt, és az ágyazatba beszivárgott nedvességet, akkor az éjszaka megfagyva nagyobb térfogatú lesz, és 30-40 ilyen alkalommal már akkor is meglátszhat ennek a hatása, ha mindig csak fél, egy milliméterrel mozdulnak a burkolat egyes térkövei.

Emellett persze akkor is probléma lehet, ha nem volt megfelelően betömörítve, ledöngölve a burkolat alapja. A téli sok csapadéktól ugyanis könnyen lehet, hogy az alap megsüllyed, és emiatt a térkő felület hullámzik. Ha ez a hullámzás nagyon látszik, akkor nem tud mást csinálni, mint visszaszedni, és megfelelő tömörítés után újrarakni a burkolatot.

Ha át kell rakni a burkolatot, akkor megsérült térköveket érdemes újakra cserélni.

A burkolat átrakása persze csak a végső eset. Remélhetőleg a térkövezéskor jó munkát végeztek, és nincs szükség az átrakásra. Előfordul az is, amikor a fugaközökben pótolni kell a fugázó homokot. Ilyenkor le kell szórni a fugázó anyagot, és besöpörni a fugaközökbe.