A mediterrán kert hallatán a délvidéki tájak szikrázó napsütésben felbukkanó pompázatos színkavalkádja kerül a szemünk elé. Ahhoz, hogy nálunk is megépíthessük dél-európai nyaralásaink emlékének hazai megfelelőjét érdemes alaposan utánajárni annak, hogy milyen anyagokat használnak fel a mediterrán emberek otthonuk építésénél és kertjük kialakításánál.

Mediterrán kertje kialakításánál az emlékeiben élő látványos képeket ezekkel az anyagokkal tudja a legmediterránabbul visszaadni. Azt máris kijelenthetjük, hogy a nap perzselő melegét a nyári kánikulában itt is maradéktalanul megkaphatja, és a mediterrán délvidék hangulatát leginkább talán a káprázatos színkavalkádban megjelenő virágok lebilincselően varázslatos világa fogja a legjobban visszaadni. Ehhez persze el is kell ültetni ezeket a virágokat, és bizony gondozni is kell majd.

Ez azonban nyilván nem érte váratlanul. Délvidéki nyaralása emlékképeinek a felidézésére a képzelete is alkalmas lehet, de az egyre halványodó emlékképek helyett a valóságos mediterrán látvány megjelenítése kicsit nagyobb erőfeszítést igényel, mint álomkertjének felidézése képzeletében.

Egy nyáresti kellemes vacsoraparti a rusztikus kőlapokkal vagy burkolólapokkal burkolt teraszon, a virágtenger felett lágyan duruzsoló és zümmögő méhek, a kellemesen terjengő virágillat bódító hangulata biztosan sokunk gondolataiban kellemes emlékeket ébreszt.

Jónéhányunk esetén olyan kellemeset, hogy ezért még hajlandók vagyunk venni a fáradtságot is, hogy ne csak emlékeinkbe idézzük fel, hanem nosza rajta valósítsuk is meg. Ön is ezért vág bele egye mediterrán kert építésébe?

Ez nem véletlen. Nem csoda, hogy lelkünk mélyén a hideg januári és decemberi télben a mediterrán vidékre vágyunk. Kellemes emlékképeink felidézésén túl azonban egy déli tájolású, napos kertben meg is teremtheti saját kis mediterrán paradicsomát. Talán nem lesz olyan hamisítatlanul szép, és határtalan, mint az Olaszországból felidézett kép, de biztos, hogy ugyanolyan kedves lesz a szívének, hisz ez az elkészülte után az Ön kertje lesz.

A virágtartó edényekbe és virágágyásokba telepített színes és illatos virágok látványa és illata olyan lesz, amit nem felejt majd el, bármikor is gondol majd a kertjére, akár több ezer kilométeres távolságra is otthonától. Talán éppen a spanyol vagy olasz tengerparton a hasát süttetve. Még ilyen távolságból is kellemes emlékeket idéz majd fel Önben otthon hagyott mediterrán kertje.

Hogyan lásson hozzá a mediterrán kert tervezésének?

Egy mediterrán kert kialakítása a színpompás látványon kívül azért is vonzó lehet, mert nem fog majd sok időt elvenni kertje gondozása. Például egy szép füves pázsit gondozása, locsolása és rendszeres nyírása jóval több elfoglaltsággal jár, mint a jóval kevesebb gondozást igénylő mediterrán virágok szépségének az állandó élvezete. Ugye nem mindegy az, hogy jóval kevesebb munkával egy sokkal szemrevalóbb és tetszetősebb kerti tájat teremthet magának a mediterrán délvidék által megihletetten?

mediterrán kert

Mediterrán kertjébe milyen virágokat fog ültetni?

Egy mediterrán kertben a napsütéstől kiviruló virágok, növények mindig kiemelkedő szerephez jutnak. Egy déli tájolású telek bőségesen kap a nap sugaraiból, ezért olyan növényeket kell ültetni a kertbe, amelyek kifejezetten bírják, sőt élvezik is. Akkor igazán jó a napsütötte mediterrán kert, ha nemcsak a tulajdonosa, hanem a benne lévő növények is jól érzik magukat a tűző napon. A növények kiválogatásánál a legfontosabb szempont a forró, száraz időt kedvelő fajták kiválasztása.

A pompázatos színkavalkádot adó növények mellett a gyomok ellen viszont védekezni kell a mediterrán kertben is. Erre az egyik legjobb megoldás egy kavicsborítás, amely leöli, vagy legalábbis megnehezíti a gyomok növekedését.

Ez a kavicsréteg nemcsak a gyomok ellen védi a kertet, hanem a haszonnövények, cserjéknek is gondozott, ápolt külsőt biztosít. A kavics nemcsak jól mutat és praktikus (mivel minden szűk sarkot kitölt), de emellett még nagyon jól össze is kapcsolja a különböző anyagú felületeket is. Egységes egésszé fogja össze a különböző virágágyásokat.

A kavicsborítás a kerítés melletti, szélső ágyásokban a gyomok növekedését visszatartó védőrétegként szolgálnak, míg a kert közepén a közlekedési utakat is biztosítják a cserjés, bokros növények között.

Milyen elemei vannak még a mediterrán kertnek?

A mediterrán kert hangulatát a szikrázó napsütés és a színpompás virágtenger mellett a meleg árnyalatú, mediterrán lapokkal burkolt terasz adja. Ez a terasz szolgál kellemes színteréül a hétvégi baráti összejöveteleknek, amelyek az eszem-iszom mellett még hangulatos beszélgetéseivel össze is kovácsolja a baráti társaságokat.

Szikrázó napsütésben a tűző nap melegét a víz hűsítő illata és lágy csobogása biztosítja. Egy kis szökőkút, sokak szerint annyira kell egy mediterrán stílusú kertbe, mint éhezőnek egy falat kenyér. Bár a konyha nagyon közel van adott esetben 1-1 pohár vízért, de az biztos, hogy bármilyen víz lágy és halk csobogása képes hűsíteni felforrósodott testünket és lelkünket. A tűző napon erre pedig bizony szükségünk is van.

A kert hangulatát a szikrázó napsütésben csillogó kavicsok is emelik. Ugyanilyen meghatározó szerepe van a terasz burkolására kiválasztott burkolólapoknak. A meleg árnyalatú burkolólapok kiválasztásánál az egyik legfontosabb szempont a fagyállóságuk, hisz kültéri burkolatként a téli időjárás sanyarú körülményei között is állniuk kell a sarat. Hiába a szikrázó napsütésre tervezzük a mediterrán kertet, azért nem lenne jó, ha tavasszal újra kellene burkolni a teraszt a burkolólapok felfagyása, megrepedése miatt.

Különböző méretű lapok lerakásával még jobban ki tudja emelni a burkolat mediterrán jellegét.

mediterrán kert kialakítása

Mediterrán kertje nem igényel majd nagy gondozást

A mediterrán kert legfőbb előnye, hogy nyár elejétől őszig csodálatosan mutat, és ezért a szép látványért viszonylag keveset kell dolgozni, hisz kevés gondozást, ápolást igényel a kert. Nem nagy a locsolási igénye sem, és mivel kavicsréteggel borítja be, ezért a gyomosodás is kevésbé fenyeget.