A családok szeme fénye a gyerek. Gyerekes családként gondolom, hogy Önöknél is így van ez? A gyerek egyik legfontosabb vágya pedig a kerti játszótér.

Ezért a kisgyerekes és a gyereket tervező családok a kertet sokszor eleve úgy alakítják ki, hogy kényelmes és tágas játszóhelye legyen a gyerekeknek. Önöknél is a gyerekek körül forog a világ? Ha igen, akkor szinte biztos lehet abban, hogy a gyerek gondolatai pedig egy kerti játszótér körül.

Gyerekes családokban teljesen természetes ez. Éppenhogy az ellenkezője lenne a furcsa és szokatlan. A gyerekek boldog játszadozásának biztosítása a kertben persze nem zárja ki azt, hogy a család felnőtt tagjai is felettébb jól érezzék magukat a kertben.

A kisgyerekes családokban persze a rend azért sokszor bizony mást takar, mint egy felnőttek által lakott házban. A kicsik elé állíthat viselkedési szabályokat, és kell is, hogy állítson, arra azonban számítson, hogy ők ezeket a szabályokat bizony sokszor önfeledten szegik meg. Nem ám egyszer, hanem állandóan, újra és újra. Nincs néha olyan érzése, hogy direkt tesztelik, hogy vajon mennyit is bír el a tűrőképessége?

Ahogy a kisgyerekes családok házirendjében sincsenek merev szabályok, ugyanúgy nincsenek kínosan pedáns betartandó szabályok a kertben sem. Ez nemcsak a kert mindenkori rendezettségére, hanem már magának a tervezésnek a részletesen kidolgozott részleteire is vonatkozik. Bárhogy próbálná is a gyerekeit rávenni arra, hogy az úton közlekedjenek, nekik biztos lesznek külön bejáratott, kedvenc útjaik. A fűre lépni tilos táblákat nem a kisgyerekek útvonalainak a meghatározásához találták ki.

A legtermészetesebb talán az, hogy a kert kialakításának koncepciója könnyed, rugalmas és teljes mértékben természetes. Ez a természetesség természetesen az anyaghasználatban is tükröződik.

Hacsak lehet, akkor a gyerek ne műanyagok között nőjön fel. A természetes anyagok, a fa a játékai között is legyen meghatározó. Kisgyerekes családoknál a biztonság fontos szempont a kert kialakításánál. A gyerek játék közben nem fog vigyázni sem a körülötte lévő növényekre, sem magára különösebben. Ezért a kerti játszótér kialakításakor kell erre különös gonddal odafigyelnie.

A gyereket éppen elég állandóan arra figyelmeztetnie újra és újra, hogy egymásra figyeljenek oda. Ezen kívül azonban hagyni kell őket, hagy játsszanak. A gyerek a játék közben fedezi fel a körülötte lévő világot. Sokszor elragadja őket a hév, belefeledkeznek a játék örömébe, és életük legboldogabb pillanatait élik át. A biztonság szükséges mértékű megtartása mellett érdemes hagyni őket, hogy felfedezhessék a körülöttük lévő világot, ismerjék meg a határaikat. Ezt nem tudják anélkül megtenni, ha nem feszegetik ezeket a határokat, és ez bizony azzal is jár, hogy néha bizony túllőnek a célon, és túlfeszítik a húrt. Ez benne van a játékban, benne van a világ megismerésében, felfedezésében.

Az ismeretlen világ megismeréséhez bizony nem kitaposott, biztonságos út vezet. Egy kerti játszótér pedig a gyereknek rengeteg felfedezni vágyott dolgot és átélni érdemes élményt tartogat. A kérdés nem is igazán az, hogy érdemes-e ezt biztosítani gyereke számára, hanem az, hogyan fogja ezt megtenni. Hogyan fogja kialakítani gyereke kerti játszóterét?

Mire érdemes figyelni a kerti játszótér kialakításakor, a kert tervezésekor?

kerti játszótér

Kerti játszótér az udvarban

Legfőképpen a gyerekekre, és a gyerekek játszóhelyének a biztonságára.

Emellett természetesen fontos szempont az is, hogy a felnőttek is ki tudjanak ülni a kertbe egy-egy csendes meghitt beszélgetésre. Ehhez a legjobb helynek a ház meghosszabbításaként kialakított terasz tűnik, hisz a kertet a gyerekek foglalják el.

A család barátai is szeretnék jól érezni magukat egy-egy vendégeskedésük idején, ezért a teraszon finom falatok fogyasztása közben tudnak majd egy jót, vagy akár többet is beszélgetni a házigazdákkal. Miközben a gyerekeik majd a kertben játszanak.

Talán ki lehetne alakítani a kert mélyében is egy kerti pihenőt, akár még egy kerti sütögetőt is, de csak akkor, ha tényleg van elég hely ahhoz, hogy a gyerekek játékai, a hinta, a homokozó és a mászóka biztonságban elférnek még a kerti sütögetőhely mellett. Ha viszont nem olyan nagy a kert, hogy ezt biztonságban ki lehessen alakítani, akkor inkább maradjon csak a ház melletti kerti terasz a kellemes beszélgetések és a vidám hangulatú hétvégi lakomák színtere.

A gyerekek biztonsága mellett fontos az is, hogy megmaradjon a kertben a tágasság érzete, és elkerülje a zsúfoltságot.

Mi található a kertben?

Kerti játszótér, játszóhely

kerti játszóhely

Milyen legyen egy kerti játszóhely?

A kert központi része egy nagyméretű gyepes terület, amely puha és tágas játszófelülete lehet a gyerekeknek. Érdemes azonban a kerti hinta, mászóka és játszóház jól megszokott elemeit valamilyen módon kicsit megbolondítani.

A megszokott készen kapható játszóház helyett akár egy kisebb kunyhót is lehet építeni a kert mélyébe. Ez az egyediségével egészen más hatást kelthet, mint a boltban megvásárolt játszóház.

Milyen legyen a terasz?

A kiépített terasz méretét leginkább talán a rendelkezésre álló hely, és a baráti kör nagysága határozhatja meg. Ahhoz, hogy a család felnőtt tagjai egy-egy nyári estén kiüljenek egy jót beszélgetni, nem kell különösebben nagyobb hely. A baráti társaság vendégül látásához azonban már kellhet egy tágasabb terasz. Főleg akkor, ha sokan szeretnek eljönni a barátok közül egy-egy ilyen kihagyhatatlan alkalomra.

A terasz méretének másik meghatározója lehet az, hogy a játszóhely mellett mennyi hely marad még a kert többi elemének a kialakításához? Ha meglehetősen kicsi a kert, és még szeretne a teraszon kívül fákat, bokrokat, vagy egy kerti út mellé még sövényt is telepíteni, akkor kisebb hely maradhat a terasznak a tágas vendégeket fogadó hely igényéhez képest. Az arányokat mindig a kert mérete és a baráti vendégsereg helyigénye határozza majd meg.

A terasz elé kerülhet egy vagy nagyobb terasz esetén akár több virágágyás is, de arra azért figyeljen, hogy az elguruló vagy elpattanó labda bizony nem fogja kikerülni a virágokat. Ezért érdemes a virágágyásba ültetett virágok épségét legalább egy kis kiemeléssel, magasított ágyással védeni.

Rézsűkövekből épített támfal is szegélyezheti azonban a teraszt. Ennek a helyigénye is kisebb, mert felfelé ültetheti el a virágokat a terasz teljes magasságáig. Vagy akár a teraszra is kerülhetnek virágládák, és ezekbe ültethet el virágokat.

Milyen játszóteret fog építeni a kertben gyerekének?